Csimbókos csukafasírt

Hozzávalók:

  • 20 dkg darált csimbókos csukahús
  • 1 marék zsemlemorzsa
  • 1 tojás
  • 1 nagy gerezd zúzott fokhagyma
  • 1 fej hagyma, dinsztelve
  • fél csokor petrezselyem összevágva
  • ízlés szerint só, bors
  • pár csepp citromlé

A hozzávalókat egy tálban összekeverjük, majd betesszük a masszát a hűtőbe kb. fél órára pihenni. Sütés előtt kivesszük, majd gombócokat formázunk belőle, amit a tenyerünk segítségével kicsit összelapítunk. Ha készen állnak a kis burgereink a sütésre, akkor egy serpenyőbe ujjnyi vastagon olajat öntünk, majd közepes lángos felmelegítjük. Az olaj hőmérsékletét tesztelhetjük, ha lecsípünk egy kis darabot belőle, és beledobjuk az olajba, ha sercegni kezd akkor sülhetnek a fasírtok. Mindkét oldalukat szép, aranybarnára sütjük, kb. 5-6 perc.

Köret – szétnyomott krumpli:

  • pár szem burgonya (inkább kisebb méretűek)
  • olaj
  • egy fej gerezdekre szedett fokhagyma (nem kell megpucolni)
  • bors

A krumplikat megmossuk és egy nagy lábas vízben puhára főzzük. Ha megfőttek a krumplik, kivesszük a vízből, lecsepegtetjük, kicsit várunk, hogy kihűljön és dolgozni tudjunk vele. Amint langyosra hűlt, megpucoljuk (újkrumplit nem kell), pici olívaolajat vagy sima olajat öntünk rá és jól besózzuk. Ha ezzel megvagyunk, akkor egy serpenyőbe kevés olajat öntünk, beledobjuk a fokhagymagerezdeket (pucolatlanul). A hideg olajban fog kioldódni a fokhagyma íze és közben persze puhára is fog sülni. A felmelegedett olajba mehet mellé a krumpli. Egyszerre ne rakjunk a serpenyőbe túl sokat, ne zsúfoljuk túl az edényt. Ha a krumpli alsó része el kezd barnulni, előveszünk egy krumplinyomót, vagy villát és megnyomjuk, hogy kissé összelapuljon és még több ropogós felületet kapjunk. Mikor az egyik oldal már szép aranybarna, ropogós, megfordítjuk és a másik oldalt is megnyomkodva megsütjük.  A fokhagyma gerezdek is kb. ekkora készülnek el.

Tálalhatunk!

Jó étvágyat hozzá! 😉

Írta: hungarianwobblersné

Fényképezte és a “csimbókos” szót hozzátrollkodta: hungarianwobblers

Egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s