Rajnai Rotter Csaba: Páncélos ponty

Rajnai Rotter Csaba

Páncélos ponty

A címben szereplő állatfajt hiába keresnénk Brehm jeles művében, nem találnánk. Mégis milyen szerzet ez az állat, és hol lehet fellelni, azt az alábbiakból megtudhatjuk. Elöljáróban csak annyit mondok, hogy hasonlatos a szőrös pontyhoz, csak éppen egészen más.

Pár évvel ezelőtt kedvelt horgászhelyem volt a Hévíz-páhoki övcsatorna alsó szakasza. Tavasszal – mikor a csónakok még a Balatonparton felbakolva várták a vízrebocsátást – szívesen horgásztam az említett partszakaszon. Az ezüstkárászok előszeretettel keresték fel a folyócska meleg vizét az ívási időszakban, így nem csodálható, hogy egy-egy alkalommal tekintélyes mennyiséget tudtam zsákmányolni belőlük. Másik kényszerítő körülményként a Balatonon érvényes horgászati tilalom is közrejátszott a vízterület látogatásában.

Mondom, előszeretettel jártam a nevezett partszakaszra tavasszal, mikor a halfogás ősi ösztöne már kibírhatatlanul ösztökélt a horgászbot kézbevételére. Legtöbb ilyen alkalommal együtt áztattuk a zsinórt nyugdíjas barátommal, Papával, aki az egyesület horgászmesteri feladatait látta el nagy ügybuzgalommal. Jellegzetes figurája volt az árok – mi csak így hívjuk az említett vízterületet – horgászközönségének. Szinte nap, mint nap ott dörmögött a parton, és viharvert botjaival zaklatta a halak nemzetségét.

Történetünk egy ragyogó május végi napon játszódott le. Kora reggel nagy igyekezettel rendezgettem horgászbotjaimat és a csalinak szánt kukoricát, gilisztát. Rövid tanakodás után még némi etetőanyagot is a Trabiba pakoltam, majd irány az árok. Napkelte után talán félórával érkeztem a kedvenc helyemre. A folyócska itt enyhe kanyarral fordult a Zala irányába. A part belső íve mellett dús töklevelek borították a víz felszínét, itt-ott négyzetméternyi szabad felületet hagyva. Ennél ideálisabb kárászozó helyet nem lehetett találni a közelben.

aroktiltott

Amint kiszálltam a kocsiból, enyhe bosszúsággal konstatáltam, hogy a helyemen már ül valaki. Mérgelődésem talán érthetővé válik, ha megemlítem, hogy az előző nap délutánján legalább öt kiló príma etetőanyaggal szórtam meg mind a három esélyes víztükröcskét. Elkeseredetten vágtam be a Trabant amúgy is nehezen záródó ajtaját. A hang, mint egy kisebb puskalövés úgy hangzott a reggeli csendben. A koma mérges arccal fordult felém, és a véleményét rögtön közölte is velem:

– Mi a francot csapkod! Az összes hal szívinfarktust kap az ilyen dörrenéstől!

– Szevasz Papa! Nem tudtam, kit hozott ide a jó sorsa az én etetett helyemre – ismertem fel öreg barátomat.

– Ja, te vagy az gyerek? Már azt hittem, hogy valami banga kocahorgászt evett ide a fene, az csapkod. Gyere ide, elférünk mi ketten is a helyeden – invitált, mintha valami nagy szívességet tett volna nekem.

– Oké öregfiú, mindjárt kipakolok – válaszoltam, és nekiálltam a szerelékek kicsomagolásának.

Tíz perc múlva már ott kuporogtam mellette a kis összecsukható székemen. Testvériesen megosztoztunk a területen. Ő, két bottal fenekezett, én pedig az egyik készségemet a sodrásba hajítottam fenekező módszerrel, a másikkal pedig a közelebbi víztükörben úszóztam. Csendesen bagóztunk és beszélgettünk. Az öreg éppen tizedszer mesélte el nagy kalandját az öregponttyal, amit természetesen nem tudott kivenni, mivel nem volt nála a nagy szák. Helyenként már kijavítottam a történetet, annyiszor hallottam. Mesélés közben szépen kaptak a kárászok, s így mindkettőnk haltartójában ficánkolt már néhány belőlük. Az öreg a mesélésben éppen ott tartott, hogy tíz éve ezen a helyen akasztott egy óriás harcsát, mikor a fenekező botomon lassan megindult a jelző karika felfelé. Két másodpercet vártam, aztán keményen bevágtam. Egy pillanatnyi akadás után a zsinór üresen csapódott ki a vízből.

– Elsietted! – hangzott a kommentár. Ez biztos, hogy valami rafinált öregponty volt. Az ilyen, sokáig csak kóstolgatja a csalit, és azután veszi fel – magyarázta.

– Ne hülyéskedj Papa! Én se most vettem a kezembe először horgászbotot. Egyszerűen rosszul akadt, azért nem lett meg.

– Na csak figyeld meg, hogyan kell az ilyent megfogni – bizonykodott, és egy újabb cigarettára gyújtott.

A nap már magasabban állt a horizonton és álmosító tücsökciripelés töltötte be az egyhangú délelőttöt. Néha kakukk és fácán feleselése törte meg a monoton tücsökzenét. A közeli országútról egy kamion harsány dudálása utalt csak a civilizációra. Valahonnan egy olajfűz nehéz virágillatát sodorta felénk a lenge szellő. Érzékeink kissé ellanyhultak, mivel már félórája egy mozdítás sem történt, mikor a Papa kapásjelzője megremegett, majd lassan felkúszott egészen a botig. Az öreg kevés zsinórt adott, és annak elfogytával hatalmas lendülettel bevágott. A bot karikába görbült, s a zsinór halk zizegéssel muzsikálni kezdett, mint egy eol hárfa.

– Megvan! – szakadt ki a kiáltás belőle. Látod, te pancser, így kell a pontyot megakasztani! Fogd a szákot, nehogy a töklevelek alá menjen, mert akkor fürdeni fogsz, míg kiemeled – bíztatott.

– Nyugi öreg, még van esélye a halnak – csitítottam, de a szákot azért a kezembe vettem.

Figyeltem a fárasztást, és egyre inkább csodálkozni kezdtem. Ez a ponty egészen másképp viselkedett, mint a rokonai szoktak. Nem menekült semerre sem, csak kitartóan kapaszkodott valamibe a víz alatt. Idős barátomról már patakokban folyt a verejték, mire sikerült megindítani a viziszörnyet. Szentül meg voltunk győződve arról, hogy ez egy kapitális hal lesz. Egyszerűen nem tudta a víz színére felhozni az állatot. Úgy öt perc múlva már a lábunk előtt feszült a zsinór.

– Próbáld meg felemelni Papa! – tanácsoltam, s a szákot a zsinór mellett a vízbe merítettem.

Az öreg erőlködve felemelte azt a valamit, s én egy gyors mozdulattal kirántottam a partra egy kapitális méretű mocsári teknősbékát.

– Ez egy országos rekord! – kiáltottam fel álszent vigyorgással. Papa te vagy a teknőcfogás magyar bajnoka. Sőt egy teknősbéka király vagy – fűztem még hozzá, és a röhögéstől a könnyeim is kicsordultak.

Szegény kárvallott csak tipródott, mint az a bizonyos tojógalamb, és esdeklően kérlelt:

– Legalább a többieknek ne híreszteld el az esetet.

– Nem mondom el másnak, csak a Jánosnak meg a városnak – cukkoltam az öreget. Úgy sem lehet ezt eltitkolni. Meg aztán szép új nevet is nyertél a teknőccel. Te leszel a teknősbékakirály – tettem még hozzá, és az oldalamat fogtam a kacagástól.

Az esetnek persze híre ment a sporttársak között, és a legközelebbi közgyűlésen már szinte mindenki az öreg rovására tréfálkozott. Nem sértődött meg a kárvallott, sőt még ő mesélte el a páncélos ponty esetét azoknak, akik véletlenül még nem hallottak róla.

/* Lehet, hogy unjátok a művek alatti Trollkodásom, de nézzétek el légy szíves ezt a pár sort. Az író előző műve kapcsán, bár kiemelten nem arra a novellára vonatkoztatva, előkerült a hatásvadász jelző. Kíváncsi vagyok erről  műről mi jut eszetekbe? Nekem a gyerekhorgász koromból Laci bácsi – aki – míg én rakósbottal tizedeltem a halnépet – mellettem egyetlen régi üvegbottal, kenyérgalacsinokkal etetve és csalizva, megelégedett a napi pár tucat keszeggel és a néha-néha beugró pontyokkal… talán pár éve, hogy én is megértem, miért tette… 🙂

11 hozzászólás

  1. Mivel én is jártam már így, szinte megelevenedett előttem a saját élményem is. Annyi különbséggel, hogy én ékszerteknőcöt fogtam, de az elvadult, majd másfél kilós fajtából.
    A történet könnyed, könnyen emészthető, ám hiányolom belőle az előzőhöz képest a részleteket. Nekem ez most olyan felületesnek tűnt, bár örülnék, ha ilyen színvonalú írásokkal találkozhatnék a nyomtatott horgász sajtóban!!!
    🙂

      • Végeredményben igaz amit mondassz! Hozzá lehet ragasztani gondolatban sok részletet….
        Lehet hogy túlontúl az előzőhöz akartam kapcsolni….
        Mindenesetre szívesen olvasnám a szerzőt a továbbiakban, s ez az ami számít!
        Az viszont pozitív, hogy nem ragadt le egy stílusnál!
        Sok blogger nem tud átlépni ezen.
        Ha ilyen írások jellemeznék a horgász szaksajtót, mint a fenti mű, nem a sok termékreklámozó, önmagát egy-egy gyár részére prostituáló műmájer szánalmas ömlengésével lenne tele lehet újra megvennék egy-két lapot!
        😆

  2. Stílusos, szórakoztató. Olyan munka, amihez nem kívánkozik kép, mert mindenki maga elé képzeli a maga gyermekkori vizeit és a saját “öregjét”. No meg a saját teknősét, hattyúját, kacsáját, sirályát… Gratulálok!

  3. Tegnap a Sorjási-bukónál (Dunaremete) találtam egy jégmentes részt ami meghorgászható volt. 8-9 méteres gödörben süllőt-menyhalat sejtettem. Mikor besötétedett, megjött a kapás is. Ráeszméltem, csak egy a közel 150 hattyúból ami a környéken összegyűlt, csak az az egy tévedt el s gabalyodott bele pár másodpercre a bevetett szerelék víz felett húzódó jeges zsinórjába. A hattyú sértetlenül lelépett, nekem pedig ez a pályamű jutott az eszembe rögtön. Ez nem véletlen. El is olvastam még 1X!!!
    😆

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s