Lőrincz József: Terroristák a Pó folyón

Varázslatos dolog ez a Pó deltavidék. Rutinos harcsapergető barátaimnak köszönhetően öt évvel ezelőtt jártam ott először. Annyira rabul ejtett a hangulat, a hatalmas víz és persze a „nagy hal” megfogásának lehetősége, hogy évek óta mindig visszatérünk. Az eleinte ismeretlen partok, kövezések, homokpadok már ismerősen köszönnek vissza. Sőt már emberi kapcsolatok is szövődtek és bomlottak is fel, de erről majd később. Az évek során eljutottunk oda, hogy meglehetősen önállóan intézzük a túrát. Lemegyünk, engedélyt váltunk, pecázunk, hazajövünk. Nem kell már szállásra, csónakbérletre, kicsengetni a súlyos euró kötegeket. Tavalyi utunkat is így szerveztük, megspékelve azzal az örömteli feladattal, hogy horgásztársam saját kezével épített csónakját felavatjuk a nagy vízen. Az egész hajóépítő projektbe a több napos olasz horgásztúrák miatt fogott bele. Rögös volt az út idáig, de eljött a nagy nap, végre minden összeállt és elindultunk délnek. Voltunk már ketten is, de az igazi buli a több csónakos csoportos peca. Nincs az a kabaré, vígjáték, ahol egységnyi idő alatt annyit lehetne röhögni, mint az összekötött csónakokban sztorizgató társaság kellős közepén.

kep1

A varázs

Az oda és hazaút mindig azonos koreográfia szerint zajlik. Villachban megállunk tankolni és egy jó bögre, akarom mondani papírpohár kávét meginni. Nem volt ez másként most se. Mi indultunk utolsónak itthonról, de az egyik csapat bevárt minket a kúton. A csónak tankokat is itt töltjük tele, a taljánok elég drágán mérik a naftát, arra pedig szükség van. A cimborák megkértek bennünket, hogy az egyik narancssárga tartályt tegyük már be a csónakba, ne büdösödjön náluk a kocsiban. Így is tettünk, megbeszéltük, hogy majd a vízen megkapják, ez úgyis a tartalék üzemanyag lesz. Gond nélkül leértünk, kicsit még korán is, posta még zárva. A hőn áhított passzus megvásárlásával meg kellett várnunk a 9 órás nyitást, ezek nem kapkodják el az életet! Addig is egy jó reggeli és stratégiai elemzés a parton. Az előrejelzés mutatott egy kis vízszintemelkedést a felső régiókban, de mire ideért semmi nem látszott belőle. Tipikusan mindenre jó , de lehet, hogy mégis nehéz  víznek néztünk elébe.

kep2

Megérkeztünk, izgalom a tetőfokon

A többiek máshol sólyáztak, így egyedül küzdöttünk meg a feladattal. Bepakoltunk, vízre tettük a hajót elrendezkedtünk, Peti tolt egy kövér gázt és irány a bázis! A bázis, minden túra széltől és esőtől viszonylag védett helye, az egyik mellékágat átszelő híd alatt, az öreg halász csónakjánál. A kis öreg jóval 80 felett jár már, de minden áldott nap kiteker az ütött kopott biciklijén. Hol emelő hálóval, hol horoggal fogdossa a süllőket a parti akadókon, korábbi ütött kopott csónakját elvitte az árvíz két éve, a mostani még rozogább. Valaha be volt gyantázva, de mára több rajta a lyuk, mint egy tisztességes ementáli sajton. Mindig jóban voltunk az öreggel, jó nagy buongiornokat köszöntünk egymásnak, kézzel – lábbal elbeszélgettünk.

Ebben az évben újítani akartam. A fene se alszik a csónakban, magzat pozícióban, elvittem a horgász ágyamat, ennyi civilizált kényelmet megérdemlek a 4 nap alatt, gondoltam. A csónakban persze nem fért volna el, ezért kivittem a partra, és a haverok tartalék benzintankjával együtt hozzálakatoltam a híd lábához az öreg halászcuccai mellé és ráhúztam az indás bokrokat.  A vízről nem látszott, talán nem lopják el. Kimentünk egyet kuttyogtatni a fő ágra, majd mikor megéheztünk, visszacsorogtunk a híd alá. Legnagyobb meglepetésünkre az öreg le föl futkosott a parton, üvöltött mint a fába szorult féreg. Amit ki tudtam hámozni a mondandójából, az a BOMBA-BOMBA szókapcsolat volt. Korából ítélve még harcolhatott a világháborúban is, ha fegyver lett volna nála, biztosan szitává lő bennünket. Meg volt győződve róla, hogy vagy a hidat akarjuk felrobbantani, vagy rapsickodni akarunk. Szerény olasz szókincsemből a scusi, scusi ismételgetésére futotta, gyorsan ki a partra, kioldoztam a raboskodó benzines kannát meg az ágyat. 30 kilóval ilyen fürgén még nem mozogtam vízparton azt hiszem. Be a csónakba, aztán tipli, irány a sziget, ott biztonságban leszünk.

kep3

A bázis, fent a híd lábánál a bomba rejtekhely

Közben összejött a társaság. A fiúk hitetlenkedve mesélték, hogy az elmúlt években olyan barátságos öreg halász úgy ordított velük, mint a kocsis. Mi csak mulattunk, és elmeséltük mi történt. Az esti pergetésnek azért a történtek ellenére óriási várakozással álltunk neki, a csónak, az összhang, világítás minden működött, csak a harcsák nem álltak ki a bokrok alá, tök süket pályákat csorogtunk végig. Jól az éjszakában aztán elfogyott a lendület, kikötöttünk a szigethez, gyors kaja, alvás. Én a menő, ha már itt az ágyam azon alszom! A fáradtságtól annyi eszem persze már nem volt, hogy a dagályt is belekalkuláljam a hálószoba kiválasztásába, így hajnalban arra ébredtem, hogy víz vesz körül és a magamról lerúgott hálózsák meg mint az itatóspapír szívja magába a Pó vízét. Nem indult jól a túra, halak sehol (a többiek sem fogtak), a bázis oda, a hálózsák pedig 5 kilót nyom kifacsarva! Délelőtt új bázist építettünk a híd alatt a másik parton, a régin az említettek miatt tarthatatlan lett a helyzet. Összeállt a 3 csónak megsütöttünk vagy 50 grillkolbászt. Nekiállunk falatozni, erre megjelent az öreg! Ott folytatta ahol tegnap abbahagyta. Mint egy terelő kutya körözött mellettünk az evezős csónakjával, mondta a magáét rendületlenül, volt benne bomba, policia, szóval semmi biztató. A lökött haverjaink meg adták alá a lovat, mutogattak ránk hogy terrorista! Tényleg azt gondoltuk, hogy a vén szivar kihívta ránk a csendőrséget, és most őriz bennünket, meg ne lépjünk. Nekem az étvágyam is elment, pakoltunk aztán elhúztunk. Az egyik csapat még maradt egy kicsit a partnál.  Utólag kiderült, az öreg egy hálóját szárította a híd lábán, azért akart odajönni, de nem mert. Ahogy mi eltűntünk leakasztotta az eszközt, megnyugodott és elment. Persze az elkövetkező 4 napban mi robbantó terroristák maradtunk, ezt már senki nem mossa le rólunk!

kep4

Az új „otthon” a másik parton

Ezeket a közjátékokat leszámítva rendületlenül pecáztunk. 2×2 óra alvás, kis kajaszünet, dobni, és dobni, be a bokor alá, várva azt a mindent elsöprő pillanatot, amikor a csónaktól pár méterre egy irdatlan burvány kíséretében elkapja a harcsa a fa halat. De csak nem akart összejönni. Voltak 40-50 méteres szakaszok ahová kiálltak a csefalok, de valahogy a bajuszosok nem voltak étvágyuknál. Napközben kuttyogattunk rendületlenül. Kezdő vagyok még ebben a horgászmódszerben, de már eljutottam oda, hogy több a jó ütés, mint a zuhanyzással felérő fröcskölés. Végül is a kuttyogatásnak köszönhettem a túra legnagyobb élményét. Egy kövezés mögötti mély vizet ütöttem, éppen már a jónak tartott rész vége felé jártunk. Pont a radart pislákoltam, hogy lassan feljebb kell húznom a csalit, mert erősen csökken a mélység, mikor is két határozott bólintással jelzett a botspicc. Valaki rákívánt az ungherese kárászra odalent. Kezdő kuttyogatóként persze hirtelen azt sem tudtam hova tegyem a fát, de valahogy azért megakasztottam, mint utóbb kiderült nem eléggé. A korábban fogott harcsák erejéből ítélve olyan 10 körülire saccoltam. Pár perc alatt már a csónak alatt kígyózott, már az ólom is kint volt a vízből, kb. 80 centire volt alattam, ekkor a horog kivágódott a vízből, harcsám pedig egy farok csapás kíséretében távozott. Ez az a pillanat, amikor a YouTube videókon miszlikbe aprítják a botot, de legalábbis szétverik a csónak oldalán. Ezt azért nem tettem meg, de eléggé le voltam forrázva. Az vigasztalt, mégiscsak az első olyan harcsa volt, amit saját szereléssel, saját csalizással én ütöttem fel, ha nem is lett meg legalább láttam működik a kezemben a kuttyantó! A pergetés továbbra sem adta a halat, valahol félvízen kolbászoltak, kitartóan próbálkoztunk, de nem sikerült a 4 nap alatt megfejteni a helyzetet. Persze ez is hozzátartozik a delta és általában a horgászat varázsához. Minden sikertelenségből lehet tanulni, tapasztalatot gyűjteni. Itt a deltavidéken amúgy is sok tényező bonyolítja a fogás esélyeit. Apály, dagály, apad, pezsdül, zavaros, hidegfont, eső, szél. Mit eszik? Csefaló van, nincs, keszegek merre járnak, táplálék hal ívik e éppen, vagy a harcsák készülődnek a nászra, vagy már be is fejezték. Ott vannak, az biztos, de a kirakós játékot nem mindig könnyű összerakni. Néhány balin azért megborzolta a kedélyünket, de a harcsapergető felszerelésen viszonylag kevés élményt okoztak.

kep5

Harcsa helyett balin az utolsó hajnalon. A fáradtság már látszik.

Végül egy kis történet arról, hogy a horgász a vadonban is ad a higiéniára. Az én barátom úgy gondolta, úri módon oldja meg a toalett varázsát. Így esett, hogy a mindennel felszerelt csónakban helyet kapott egy összecsukható, nagyon korrektül kivitelezett, sőt még le is lakkozott budi! Hívhatnám árnyékszéknek is, de az árnyékot a parti fák adták. Történt pedig, hogy az én cimborám elindult oda, ahová a király is gyalog jár, hóna alá kapta a mobil ülő alkalmatosságot és eltűnt a sűrűben. Dolga végeztével már messziről hallottuk, hogy jön. Olyan éktelen káromkodást eresztett meg hogy a bozótos szétnyílt előtte. Először nem tudtuk mire vélni a dolgot, de amint közelebb ért megvilágosodtunk. Kiderült szépen elhelyezkedett, minden a higiénia szabályai szerint, csak azzal nem számolt, hogy egy előző versenyző levelekből barlangot épített a barna medvének, és abba egész pontosan telibe sikerült belelépnie! Borzasztó csúfság esett minkét papucsán, és ezt látván kezembe fogtam az evezőt, azzal próbáltam a kontaminálódott papucs képében bujkáló sátánt távol tartani a csónaktól. Addig be nem szállhatott, míg le nem takarította a lábbelit. Persze mi békés szemlélők sírva röhögtünk, hogy pont a legfelkészültebb budis ember jön vissza a legsz@arosabban a bozótosból. A jó ízlés védelmében erről nem lesz fénykép.

 

Bár jó harcsa nélkül maradtunk, semmi nem szegte kedvünket, a hazaúton már a jövő évi túrát tervezgettük, mint ahogy tettük ezt minden egyes alkalommal. Hiába no, valami veszélyes mágnesesség van ott a meder alatt, visszahúzza az embert!

Fotó és szöveg: Lőrincz József

/* Hungarianwobblers: Remélem elnyerte a tetszéseteket ez az írás, személyes véleményem, hogy méltó indítása ez a pályázatnak. A zsűrinek üzenem, a 2. képen a rendszámot én maszatoltam el, ebbe belekötni nem ér. Kommentben elismerést, építő kritikát megfogalmazni igen! 😉

8 hozzászólás

  1. Most tuti nem leszek népszerű, de nekem “nem jött át”!
    Egy jó írást nem csak a képek, halak tudnak eladni, hanem a szöveg is. Itt halból kevés van, és a képek sem olyan szinvonalasak, hogy eladják a pályaművet. Akkor nincs más hátra a szövegnek kéne ezt a feladatot ellátni. Értem én, hogy mit szeretett volna az író, de nekem elkapkodottnak tűnik az egész. Csak jönnek a betűk, betűkből a szavak, szavakból a mondatok, de nem olvastatják magukat. Mire eljutok a wc-s történetig, ami amúgy egy jó csattanó lenne elfogy teljesen az érdeklődésem a történet irányában.
    Szóval sajnálom, hogy ezt kell mondjam de összességében nekem nem tetszett.

    • Köszönöm a kritikát! Igen, a képek valóban gyengék, telefonnal kattintottam őket, és eszembe se jutott akkor hogy ezek valaha is egy ilyen jellegű írásban megjelennek. De ha már vettem a bátorságot és jelentkeztem a felhívásra akkor valamivel illusztrálni kellett! Halból is kevés van, de pont erről is szól a cikk. Ez egy ilyen túra volt, ennyit adott. Nem mindig könnyű, aki járt már ott az pontosan tudja. A történet biztosan döcögős még, de remélem a zsűri nem csak eredményt fog hirdetni, hanem tanácsot is ad a jövőre nézve!

  2. Maga a történet jó. Valahogy olyan érzésem támad, mintha egy több részes történet első, bevezető epizódjába nyertünk volna bepillantást. Én várnám a folytatást!!
    Gratulálok a munkához! Az írót pedig további írásra biztatom!

  3. Én csak gratulálni tudok. Kimondottan jól esett egy pecatörténet így a karácsonyi ebéd után. Remélem olvashatunk még tőled…

    • A zsűri túlterhelését elkerülendő, a bejegyzések alatt nem kell, egyesével értékelni. Építő jellegű kritikát, észrevételt, tetszést, nem tetszést, stb.. természetesen bármikor ki lehet fejezni. Szólásszabadság van!

      Ha lezárul a versengés, akkor egyben minden zsűritag (szuper titkosan=email) szavaz a dobogósokról (különdíjasokról). Illetve, ha akarja leírja a véleményét az általa érdemesnek tartott művekről. Szóval a zsűri szavaz, és opcionálisan kritizál.

      Zsűri az, aki március 31-ig visszajelez a Blogajánlómból (illetve 1-2 nem blogger zsűritagot is beveszünk. Hozzáteszem, még senkinek nem szóltam 😀 ….szóval jó, hogy mondod, írok is egy felkérő levelet 😉

  4. Szórakoztató, bár meg kell mondanom több helyzetpoént jobban ki lehetett volna használni, mégis jó volt olvasni. Remélem a következő írásban ha kép nem is, de történet annál több lesz. Persze ezt a írást nem úgy kell szemlélni, mint egy novellát, hanem mint egy blog bejegyzést. Annak meg egészen kiváló.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s