2016 tipikus „nethorgásza”

2016 tipikus „nethorgásza” jól tájékozott, még jobban felszerelt, fent van a facebookon, tagja 5-10 horgász releváns csoportnak és a fogásait minden egyes alkalommal megosztja… Ez a horgásztípus több altípusra bontható, amik közül most csak egyet emelnék ki… Előrebocsátom páran megsértődhetnek a következő sorok olvasása közben, főleg, akik magukra ismernek… nekik a Ctrl + Q kombó azonnali kipróbálását javaslom. 😉

pokhalo_bw

Persze könnyű kritizálni másokat, de engem is szoktak, ezért úgy gondolom megtehetem. Főleg ebben a formában. Ugyanis egy régi történetemen keresztül szeretném bemutatni azt a sajnálatos szemléletet, amibe egyre többen beleesnek. Ezzel együtt biztosra veszem, hogy mindenkivel előfordult már, kár lenne tagadni, de van aki tanult belőle, és van aki egyáltalán nem érzi ezt rossz dolognak, sőt!

„A hosszú és hideg téli esték és a csukatilalom lejárta után járunk, de még a horgászatot megelőző este. Főhősünk izgatottan állítja be a hajnali ébresztőt. A biztonság kedvéért a tartalék telefont is felhúzza, nehogy lekésse a hajnali időszakot.

Még sötétben útnak indul. Kerékpárral jár, ráadásul egy messzi, eldugott holtág a cél. A makacs tavaszi ködben lassan pirkad, ami ezúttal pont jól jön, hisz késésben van. Mint általában. A köd azonban nem csak a napfényt takarja el csukákat vizionáló szemei elől, hanem a vízállást is. Lelkesen teker a töltés tetején, mit sem sejtve a csatornákon keresztül épp feltöltődő ártérről. A gát tetejéről csak annyi látszik, hogy a kubikok tele vannak, de ez így van már egy ideje. Végül annak a bizonyos lehajtónak az alján, ami a sokak elől rejtett holtághoz vezet, elé tárul a színtiszta szomorúság.

kodos_bw

A 20 centis vízzel borított ösvényen még úgy-ahogy eléri a kubikot. Feladni nem fogja, ha már ennyit várt a horgászatra, ezért a még szárazon lévő 2-3 beállót veszi célba. Az áradó, zavaros vízben nem sok esélye van, mégis második dobára ütést kap, majd harmadikra és negyedikre is. Fura helyzet, a piros-fehér twister szokásos, nyerő mérete van fent. Ilyenkor vagy kisebbre, de még inkább nagyobb csalira szokta cserélni. Ezúttal a nyerő színből csak az eggyel kisebb méret van nála, így könnyen megy a döntés. Pechére!? Az első dobásra újra jön a kapás, ezúttal kapássorozat. Ezúttal meglesz a tettes egy kisebb balin formájában. Tényleg fura a helyzet – gondolja, hisz ebben a kubikban egyetlen balint sem fogott még pergetve.

sdc11227

Visszaereszti a halat, dobja a következőt, erre megint üti. Megint a kisbalin…

Főhősünkről tudni kell, hogy akkoriban hagyta abba a finomszerelékes versenyhorgászatot, így még élénken él benne a versenyszellem és a percenként megfogott 3-4 küsz okozta eufória. Most is előbújik belőle a kisördög. Bár tilalom van és a balinok is kicsik, de hátha. Háta van ott nagy is ahol, kicsi – bújuk a szokásos mentegetőző gondolat mögé. Megteheti, mert az eldugott vízen, főleg ilyen vízállás mellett senki sem fogja háborgatni. Feltesz hát egy kisebb gumihalat és elkezdi fogni a balinokat. Az persze rejtély, hogy honnan került elő a balincsapat, de ez ott, akkor egyáltalán nem érdekli. Élményként éli meg az apró balinok abajgatását, még így a felnőttkor küszöbén is.

sdc11232

Közben a balinok érdeklődése kezd alábbhagyni. Ilyenkor kell váltani, súgja a versenyző énje, amit a kisördög is megerősít. Feltesz hát egy még kisebb twisert, majd egy vertikális wobblert. A csalik cserélgetése meghozza a sikert, újra elkezdi fogni a balinifjakat. Van közte egy-egy majd méretes is, de a zöme apró. És tilalmi idő van. Kezdi érezni, hogy nem jó amit csinál, de ha már így nekikezdett csak nem áll meg 30 alatt. – A 30 szép kerek szám. De még korán van, csak még egy dobást. Meg még egyet. 32. Ezzaaazzz, na ez már igen, ez a teljesítmény, ezzel már pergető versenyt lehetne nyerni.. bár ott biztosan 0-s körfogóval kellett volna pecázni. – gondolja, majd elégedetten bólintva összecsukja csukázó botját- Basszus tényleg a kis körforgó otthon maradt, pedig az Országos Pergető Bajnokság, hasonló holtágon rendezett döntője után direkt beszereztem párat…”

Elég pókhálós már az emlék, ráadásul büszke sem vagyok rá, de valahogy így történt. Tanultam belőle, beláttam, hogy ez így nem helyes, nem úgy, mint az a néhány ambiciózus nethorgász, aki büszkén posztolja a kizáróan méret alatti, vagy épp tilalmi időben zsákmányolt „trófeáit”. Sokszor üzleti érdekek miatt. (Akinek a „Bagoly mondja kezdetű közmondás ugrana be ennél a pontnál, segítek, igaza lehetne… vissza lehet lapozni a blogom, igen, sok méret alatti ragadozó-fotó van benne, de melléjük ajánlom az összes bejegyzés végigolvasását…)

Szóval most milyen konklúziót lehet levonni ebből a bejegyzésből?

… Hogy ha az Országos Pergető Bajnokságon megengedett (és ha valaki nyerni akar, akkor kötelező) kisbalinra horgászni, akkor bárkinek szabad… Amit senki nem lát az nem fáj… Hogy más is ugyan ezt csinálná… Hogy ezek után még felteszek ide egy csomó képet… Hogy egyáltalán miért fotóztam le őket tömegesen és ez miért egyre nagyobb divat… Hogy…

sdc11225

sdc11236

sdc11242

sdc11238

sdc11237

sdc11231

sdc11253

sdc11244

sdc11223

sdc11221

 

 

5 hozzászólás

  1. Nálam is volt régen több kis hal fotó. Befejeztem. Nem (csak) etikai okok miatt, hanem minek? A kettes balin szebb, mint a harminc centis. Fogok is belőlük, felesleges minden egyes megakasztott halról fotókat nyomni.
    Ja, és megint csak ott lyukadunk ki, hogy horgászunk, tehát a legkisebb sokkot a halnak az az 5 mp jelenti, amíg lekapjuk, a nagyobbat a horog szájba akasztása és a partra rángatás. Önámítás, megjátszás az egész hajcihő.

    • Nekem a fotózással semmi bajom, meg a halak hegyes vassal történő szájba verésével sem. Ragadozók vagyunk mind, horgászok, vadászok… egyedül a zsákmányszerzés egyesek fejében egyre eltorzultabb céljával nem értek egyet.

      És ha a bejegyzés hatására legalább 1 horgászt meg tudok téríteni, magamhoz hasonlóan, már megérte bepötyögnöm. 🙂

  2. idő kell ahhoz, hogy egy horgászember eljusson erre a szintre…
    s lám 😉 eljött neked is ez az idő…
    respect –> az őszinte szóért és üdv a gondolkodók 🙂 közösségében…
    ps;
    elárulom :p nálam a következő lépés, az utánpótlás kölkök voltak…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s