Majosháza Harcsa Horgásztó

Sehol sincs csukából a kerítés. Ez Majosházán sincs másként, viszont ebben a tóban bármelyik dobásra bejöhet a meterhech. Nem egy vadvíz, de a környezet szép, tiszta és bányatóhoz mérten vadregényes.

dsc_0065

Most jártunk első alkalommal a tavon és meg kell mondjam rögtön rendhagyó csukázásban volt részünk. Egy bányatavon leggyakrabban 2 helyen lehet megtalálni a csukákat, a partmenti növényzet árnyékában vagy a rézsű aljánál. Aznap hajnalban a partmenti bokrok árnyékában pihentek a csukák, óriási csukák. Persze mi a legrosszabb oldalon keztdük a horgászatot, ahol szinte egyetlen növény sem lóg be a vízbe. Míg végigdobtuk a partszakaszt és elriasztottuk az egyetlen ott ólálkodó csukát, azt is egy jellegtelen részről, addig a tó túloldalán elesett egy méteres aligátor és “kistestvére”. Mindkettő a part széléről jött brutál nagy 20 centis gumicsalira.

Ezt a két fogást jól kiemelném, rögtön itt az elején, mert rajtuk kívül egyetlen csukafogást láttunk egész nap a tavon! Ez elsősorban a vénasszonyok nyarával járó tűző napsütésnek köszönhető, de mit lehet ilyenkor tenni, mikor a korai reggeli után rögtön eltűnnek a halak? Meg kell Őket keresni, bármennyire idő és energiaigényesnek is tűnik. És akkor ráadásnak még ott vannak a félrevezetésért felelős kóbor csukák… Délelőtt Andris is akasztott egy ilyet. A szebb példány átmenetileg visszahozta a partszéli csukákba vetett hitünket, de a halakat végül mégis csak a tó közepén találtuk meg. A 4-5 méteres vízben! Komolyan én csukákat így viselkedni még nem láttam…

Bent, a tó közepén 10 grammos jogfejekkel pásztáztuk át a medret. Ennek eredménye nálam 4 csuka lett, amiből az egyik lemaradt, a túlságosan apró jighorognak köszönhetően, illetve annak, hogy megakasztást követő 3. másodpercben már a vízfelszín fölé vetette magát. Először azt hittem kárókatonába akadtam, ami rögvest felrepül az égbe, olyan gyorsan emelkedett a tőlem 20 méterre megakasztott hal. A szemet gyönyörködtető, klasszikus csukás víz felé vetődés ezúttal eredményesnek bizonyult. Ő nyert na, ami nem is lett volna baj, ha nem az első kapásról beszélünk. Panaszra viszont nincs okom, mert Andris aznap 6 megakasztott csukából csak egyet vehetett kézbe. Én két okát láttam ennek. A legfőbb, hogy ő is túl kicsi jighoroggal pecázott (egyszerűen nem volt nálunk nagyobb gumikhoz való 10 grammos jig –> ezt feltétlen vigyetek ha oda mentek! ) illetve a második: a lágy bot! Ugye, már megint! Másra viszont nem tudok gondolni, mert én is pont olyan, majdnem alkalmatlanul apró jigekkel nyomtam, csak sokkal erősebb bottal. A mély vízben tisztességesen oda kell törölni a halnak, még akkor is, ha itt lenyomott szakállú jiggel kell pecáznunk…

Összegezve érdekes csukahorgászat volt ez, ami a gyakorlatban jiges süllőzés csukákra. 🙂 Egy hajtókar-fordulat az orsón, vár, míg lekoppan a csali, még egy fordulat, megint vár, stb… de értitek Ti. Szerintem az így megakasztott 10 csukánk nagyon jó eredménynek számít egy ehhez hasonlóan süket napon. Még akkor is, ha ott, aznap ezt nem teljesen így éltük meg, köszönhetően a magas leakadási rátának… 😦

dsc_0044

dsc_0043

dsc_0045

dsc_0049

A mélység első csukája

dsc_0055

Andris sügerekre vadászott…

dsc_0057

… közben én a stégen feküdtem és vártam, hogy véget érjen a kapástalan időszak…

dsc_0050

… Egyszer csak a partszélben megláttam egy különösen agresszív naphalat. Szóltam is Andrisnak… A napsi már akkor rámozdult a csalira, mikor még vizet sem ért. Ilyet se láttam még, csak az “árnyékdobást” bemutató filmben hallottam róla. 😛

dsc_0071

dsc_0072

dsc_0068

Egy 99%-ban döglött amúrt is horogvégre “csaltam”. A lényeg a 99%-on van: mozdulatlanul lebegett, csak kopoltyújának lassú lebegése és telepítési sebektől tarkított testének idegrángásai jelezték, hogy még nem ért teljesen véget szomorú haláltusája.

dsc_0082

Végre! Andris: csukák –> 1:5

Halas lett a kezünk és ha hajnalban jó oldalon kezdünk, talán a szélvizek beadták volna még a Big Pike-ot is. Talán.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s