Kajaktúra a Dunán – 1. nap

A Duna végigkajakozása horgászkajakokkal kb. olyan, mint futóbiciklivel lenyomni egy Tour de France szakaszt. Ha nem kapunk rá elég időt, fárasztó. Ha kapunk, akkor kalandos… A mi túránkra is e két jelző illik a legjobban, az első a “legesleg” jelzővel felturbózva, míg utóbbi akkora dózisban, hogy azt egy bejegyzéssorozatba is nehéz lenne belesűríteni. Megpróbálni viszont muszáj, jöjjön hát az első nap.

Mielőtt azonban belekezdenék, még egy közérdekű közleményre hívnám fel a figyelmeteket. Lehetőségeinkhez mérten útitársammal, Tomival (wobblermánia blog) egyszerre jelentkezünk majd a bejegyzéseinkkel, így érdemes lesz  ott is követni a sztorit… Főleg, hogy az én emlékezetem néha tényleg nem jobb, mint egy lukas szita 😉

dscn2251

0. nap

Kalandosan kezdődött már az oda út is. Alig hagytam magam mögött a 30. kilométerkövet, máris hatalmas akadályba ütköztem, az emberi butaságba. Megpróbálom felvázolni a szituációt: Egy felújítás alatt álló főútra próbáltam felhajtani egy nevenincs mellékútról. Az útfelújítás miatt félig lezárt útszakasz forgalmát két, walkie-talkieval felszerelt munkás irányította. Bocsánat ne túlozzunk, nem irányította, felügyelte, ami konkrétan abból állt, hogy hol az egyik, hol a másik irányból engedték át a főúton közlekedőket. És itt jön a bökkenő, ugyanis a lezárt szakasz két végén ráadásként volt 2-2 mellékutca is, amiknek a forgalma láthatóan nem érdekelte őket. Talán még én voltam a legszerencsésebb helyzetben, mert egyedül vártam – valószínűleg – a munkaidő végére. 😛 A másik három betorkolásban kígyózó autósorok várakoztak, egyre türelmetlenebbül.   Ja és az egyik irányból a főúton volt ám egy zebra is, csak hogy megkavarja forgalmi „irányítóink” munkáját… Most, hogy felvázoltam a közlekedési szituációt, jöjjön az emberi értelem csúcsra járatása…

Épp abból az irányból engedte Gipsz Jakab az autókat, ahol a zebra volt felfestve. Ezzel nem lenne gond, de addigra rajtam és a többi hasonló helyzetben lévő autóson kívül, a zebra előtt összegyűlt gyalogos nép is megunta Gipsz Úr rendhagyó „közlekedésfelügyeletét” és betódultak az útra, mint Gnú csorda a krokodilokkal hemzsegő Zambézibe. Jakab barátunknak persze még ekkor sem esett le, hogy abban a cirka 5 percben, mire a fél város átjut a nyamvadt zebrán, teljesen tiszta (=kihasználatlan) lesz az út, kitartóan és bambán meredt felénk, a mellékvágányon ragadt pórnép felé. Nekem ennyi elég is volt, hogy megadjam a kezdőlöketet az autós-népfelkelésre és önként kikanyarodtam a totál üres útszakaszra. Ezt látva, persze a szemben lévő autósor is elindult. Alkalmi útfelügyelőnk persze ekkor sem csinált semmit, mondom én, szerintem perifériás látásából egyszerűen kiestek a mellékutcák. A lezárt útszakasz túloldalán ügyködő kollégájánál, dettó…

Mindegy, probléma megoldva. 😉 Innentől kezdve kajakszállító kisautóm minden további gond nélkül gyűrte maga a maradék kilométert, míg végül megérkeztem az alaptáborba, Tomihoz. Itt egy röpke 2 óra alatt felpattintottuk a kocsijára a két kajakot (halkan megjegyzem ez a túra végén kb. 10 percbe telt 😛 ) megittunk 2-2 sört, pár kupica pálinkát, aminek hatására egyre jobban elmerültünk a sztorizgatásba. Szerencsére a másnapi út izgalma és a fáradság elég motiváció volt a horgásztörténet-mesélő est berekesztésére.

1. nap

Elautóztunk a túra kiindulópontjára, Dunakilitibe kerestünk egy lejárót és elég „korán”, déli 12 órakor elindultunk, fölfelé. Igen, fölfelé! Ekkor még nem sejtettük, hogy ez mekkora hiba…

rimg0380

Felmálházott vízicsacsijaink

Egy bő óra múlva pont ugyan ennél a lejárónál voltunk, de már lefelé csorogva. Az egy órás kitérő rögtön meghozta a túra első halát, Tomi duci Crank csaliját egy küsz verte le. Durva kezdés ugye? J nem is hinnétek mennyire. A trófea fotózása közben ugyanis besodródott egy fűzfa alá, amibe beleakadt a botja, ami miatt szétrepedt a kajakján a bottartó. Pech. Közben én feldobtam egy másik fűzfára a kedvenc bogárwobblerem. Teljes őskáosz. Szerencse, hogy kikötöttünk, hogy Tomi felmérje a kárt, én meg új előkét köthessek a finomabbik cájgra. Szerencse, mert úgy döntöttem begázolok az elveszett csalimért. A combig érő vízből elrugaszkodva pont elértem a fűzfa bűnös ágát, megmentve az UV sugarak elé vetett, hosszú és szörnyű szenvedésre ítélt csalimat.

Rendeztük gyorsan megbonlott sorainkat, és végre kezdetét vette a túra legfontosabb, legtöbbet gyakorolt és egyben legfárasztóbb része, az evezés. Túlzásba azért nem estünk, muszáj volt halas nappal indítani, különben oda a lelkesedés.

Az első halam kifogása, nekem is elég kalandosra sikeredett. Egy dupla rugany felé csorogtunk és pont az egyik holtág bejáratánál látott hatalmas amúrokról diskuráltunk, mikor beértünk dobástávra. A ráfolyás mögé, a lassú vízbe csobbant a csalim, pár méteren belül rögtön elkapta egy (szerintem) szebb domolykó. Az erős sodrás rendesen tolt lefelé, tekerés nélkül is piszkosul húztam a halat. Már dörzsöltem a tenyeremet, mikor a kajak alatt leakadt… sajnálkozni nem volt időm, mert nagyon közel jártam a következő ruganyhoz. Pár evezőcsapással irányba álltam és lemásoltam az előző dobást. A rugany mögött lapuló ragadozó egyike, meg az előző kapást. bevágás után ezt is dominak hittem, de gyorsan megszelídült és balinná változott. Diadalittasan ragadtam tarkón az első kajakot ért pikkelyest és már-már a fényképezőgép beállításain kezdtem el gondolkodni, mikor észrevettem, hogy egyre erősebben zúg valami a hátam mögött…  a két ruganyt valójában még kétszer ennyi víz alatti keresztgát követte. Kb. 10 másodpercem marad a fotóra és a horogszabadításra… ez a gyakorlatban egy kattintás a fényképezővel, random szögből egy kapkodós horogkifordítás és egy nagy adag para. Izgi volt na…

rimg0384

Biztosra vettük, hogy ha lecsurgunk újra, akkor fogunk halat valamelyik rugany mögül, főleg, hogy a halaimon kívül, Tominak is volt egy rontott kapása, de abban az erős sodrásban felevezni feleslegesen fárasztó lett volna, gyorsan elhessegettük hát ezt az ötletet.

Gyönyörű szakaszokon csorogtunk végig, ígéretesebbnél-ígéretesebb helyeket dobáltunk meg, de semmi sem a papírforma szerint alakult.

rimg0396

A következő kapást egy teljesen jellegtelen helyről kaptam. Egy duci, sárga pettyes, fekete wobbleremmel dobáltam a partot, természetesen domolykók reményében, mikor újabb halat akasztottam. Rögtön mondtam, hogy megvan a nagy domi, de csak hamar balinná változott ez a pikkelyes is, ráadásul idő előtt lelépett a horogról. A sors furcsa fintora, hogy az első dupla akcióhoz hasonlóan, most is beadta a következő dobás a halat. Persze balint.

dscn2247

dscn2248

Domit akartam fogni, ezért egy még inkább domis csalit csatoltam fel, egy fekete békát. Mi jött rá? Balin. Hogyan? Újra dupla akcióval. Ha nem velem történik, el sem hinném. Kapás, kiabálom, hogy domi, persze nem az, ráadásul a kajak előtt leakad. Fárasztás közben csorgok vagy 20-30 métert, rendezem a soraimat és dobom a következőt. Újra kapás. Balin. Ez már a 3. dupla aznap, hihetetlen….

rimg0386

Visszateszem a pöttyöst fogok még egy kisebb balin, utána csorgok egy csomót mire végre meglátok egy domirajt. Közéjük dobok. Domiiiii!

rimg0390

Innentől inkább evezünk, mint pecázunk egészen késő délutánig. Közben kérdezgetem Tomit, hogy a GPS-e szerint merre járunk, de mindig csak annyit mond Ásványráró közelében. Elég demotiváló egy-egy óra izzasztó evezés után, újra és újra ugyan azt hallani.

Most ugorjunk egy nagyot, mert sose érünk a nap végére. 🙂

Épp az utolsó pihenőnket tartjuk, mikor az előttünk elterülő sekély, kavicsos, köves, iszapos részen elkezdenek felszínre bucskázni a márnák. De nem ám egy-egy kóbor márna, a rövid szakaszon látszólag vagy 40-50 bajszos verődik össze a csodálatos vízi balettre. 1 teljes órán keresztül cserkelünk rájuk, én a végén már gilisztával görgetek, Tomi fenekezik, de egy csali-letépős kapáson kívül semmi. Valószínűleg azt is a közben meg-megpillantott paducok egyike okozta. Időnk lejár, mit lejár, egy teljes óra hátrányba kerülünk… ami mínusz 7-10 km-t jelent ám. 😦

A csúfos vereség utána nem győztünk evezni, teljes gázon nyomjuk, de a szürkület közepére így is csak egy kevésbé optimális táborhelyre sikerül beérnünk, aminek köszönhetően a táborverés sötétben zajlott, mire mindennel végeztünk és megfőztük az aznapi meleg kosztként szolgáló zacskós levest máris este 10 órát írtunk. Takarodó!

Egyébként útközben többen kérdezték, hogy meddig megyünk. Mikor meghallozták a mágikus Mohács szót, hát hüledeztek meg hümmögtek rendesen. Mit mondjak, este már mi is…

———————————————————————————–

Az első rész Tomi tollából: LINK 

6 hozzászólás

  1. Csaba, elég sok kedves ismerősöm horgászik a Szigetközben és nem szeretném tönkretenni az Ő szórakozásukat. Ezért cenzúráztam ki a konkrét helymeghatározásokat tartalmazó hozzászólásaidat.

    Hidd el, nem érdemes ilyesmiket kiírni az internetre, hosszútávon magadnak is ártasz velük… sajnos nem mindenki horgászik pusztán az élmény vagy a természetszeretet miatt.

    Harag nincs, de a cenzúra gyeplőjét továbbra is kézben tartom (ez mindenkire vonatkozik 😉 )

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s