Csaticsukaszezon

Augusztus közepén már megkezdtem volna a csatorna-csuka-szezont, viszont azok a hatalmas fekete balinok eltérítettek. Majdnem ugyan ez történt ezen a hétvégén is…

dsc_0012

A szombat estébe egy rövid, 2 órás felderítő pergetés fért bele. Arra azonban álmaimban sem gondoltam, hogy a megcélzott szakaszon 50 centi víz fog hiányozni, az 1 méterből! Kicsit reménytelennek tűnt a helyzet, de ismerek egy szakaszt, ahol a közeli halastavak miatt mindig zavaros a víz. Talán majd ott…. éééés, bejött. Első dobásra beadta az a csali, amivel Tomi ezen a csatornán, míg Steve a Balatonon kergeti őrületbe a csukákat. A Ti-Rex 🙂 Mondjuk az első csuka egyből 50%-osra amortizálta a szoknyáját. Úgy küzdött, mint egy valódi tigris, pörgött-forgott, még a saját farkának épsége sem zavarta. Szegény pára. Először bilincsre, majd tepszibe szántam, végül csak megkegyelmeztem neki.

Ja, azt elfelejtettem megemlíteni, hogy  igazi, csukásan-felhős időt jósoltak, ami úgy-ahogy be is jött, pontosan addig, míg partra nem értem. Akkor az ősz hirtelen visszaváltott nyárba. A nap kisütött, a szél elállt. Brrrr… ráadásul első dobásra így is csukát fogtam, ami általában nem jelent jót….

dsc_0013

45 percig nem is jelentett. Pontosan ennyi idő múlva szánt meg egy bugyli, egy bicska, egy csukafi. Jó kondiban volt, de az új “nagycsukás” botom ellen nem tehetett semmit.

dsc_0016

Apropó új bot, az elmúlt bejegyzésekben már utaltam rá, hogy a csukák kedvéért hajlok egy dióverő beszerzésére. Mintha ezt odafönt is meghallották volna az egyik nagyobb horgászáruházban épp 50%-os akciót tartottak  az ABU hófehér botcsaládjának 210 cm hosszú max. 60 g dobosúlyú egyrészes csukaölőjére. Kézbe vettem, rázogattam, semmi. Megállapítottam, hogy kemény mint a kő… mint egy igazi durung… Ohh, ezt az utolsó mondatot második olvasásra inkább kicenzúráznám, de hátha van egy-két dél-amerikai szappanoperán és magyar valóság-shown nevelkedett, lelkes női horgász is az olvasótáborban. 😉

Na visszatérve a botra, többen tanácsolták, hogy a szériának csak azokat a borjait szabad megvenni, ahol kizárólag felső dobósúlyt adnak meg. Erre még rájön, hogy a választott pálca egyrészes. Az eredmény EXTRA FAST bot, aminek a spicce meglepően érzékeny. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a bot nem görbül a a nagyobb csalik alatt sem, csak a spicc remegése jelzi, a csali megfelelő működését. Az első csukánál rögtön meggyőzött, ahogy átütötte a kulcstartó horga a kemény krokodilpofát. A második csukakománál kicsit durvának bizonyult, de nem 40-50 centi alatti csukákra szánom úgyse…

Szóval továbbra is szeretem a takony botokat, balinozni, főleg tavasszal nem is tudnék mást elképzelni, de a csukázásban úgy érzem jó irányba indultam el. Majd látjuk, már csak a méteres aligátorok hiányoznak… ja meg víz a csatornából, de ezt már mondtam…

dsc_0020

Kicsit elkalandoztam a horgászatról, de nem véletlen. A következő óra pár lekövetést – amit kis szivar csukácsák követtek el – leszámítva eseménytelenül telt. Már épp kezdtem volna elveszíteni lelkesedésemet, mikor végre bejött a szokásos befejező performance. Így biztosan ismeritek: csak még 3 utolsó dobás! Most a második utolsó lett a nyerő. 😉

dsc_0026

Ezúttal amerikai kulcstartót vonszoltam a hínár felett. Ez is remekül akadt, a fenti fotó ne tévesszen meg senkit, muszáj volt leakasztanom a hálóba gubancolódott horogról a halat, mert elég csúnyán mutatott a csuka, a fejére tekert fekete hálóval. 🙂

Itt a vége fuss el véle…

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s