Vörös vigasz

A wobblerkészítő egyik legnagyobb rémálma, hogy a frissen elkészült csali HOROG nélküli mozgásának tesztelése közben lesz kapása. Erre nem lehet felkészülni, sem számítani rá, de mikor megtörténik, az garantáltan maradandó élmény lesz…

A minap a wobblercsordám legújabb tagjait vittem ki úsztatni a csatorna egy eléggé forgalmas helyére. A kényelmes csalivezetés kedvéért egy 2,70-es botot vittem magammal, aminek gyűrűi között egy rojtosra kopott 12-es fonottal fűztem át, a végébe pedig egy drabál kapcsot kötöttem, ami szándékosan butít valamennyit a csali mozgásán (erre is fel kell készíteni egy jó wobblert).

Első dobásra bepöccintettem az akvárium átlátszóságával vetekedő csatorna túlsó oldalához a csalit és elkezdtem a tesztelő műveletet. Először mindig nagyon lassan húzom a csalit, hogy lássam, ha kitér valamelyik irányba. Ez a csali viszont tökéletesen úszott. Annyira, hogy látszólag üres vízben az egyetlen nagyobb hínárfolt alól egyszer csak egy villámgyors ezüstös villanást vettem észre. Egy pillanatig azt hittem megriasztottam egy ott bujkáló békés halat. Tényleg csak egy pillanatig, mert hirtelen felrobbant a víz. A másfeles balin simán lecuppantotta a még ártalmatlan wobblert. Még az ütést is éreztem a boton… Meglepődésemben még az ilyenkor jó magyar szokás szerinti szentségelős részt is átugrottam. Inkább megijedtem a nem várt kapástól és belegyorsítottam a tekerésbe. Na a balinnak sem kellett több, DURRR nyelte el tátott szájjal másodjára is a csalit. ILYEN NINCS – kezdtem magamhoz térni, mikor BAAAMMM elsült a harmadik rádurrantás pár méteren belül. Teljesen megsemmisültem, de ez nem volt elég. A balin vérszagot fogott cápa módjára keringett továbbra is a csali alatt, ami hamarosan elért a part menti növényzet elé. Itt kiemelés előtt még kegyelemdöfésként rávert egy hatalmasat. De komolyan, nem ám foghegyről finomkodva, hanem durván, kapásból letorkozva a csalit. A zsinór feszült, a bot rándult, de horog nélkül újra kicsusszant a dühös őn szájából a falat…. és csak lebegett előttem a bothossznyi zászlón. Teljesen lefagyva bámultam a vizet.

Kellett egy kis idő, hogy megemésszem a dolgot. Mondanom sem kell, hogy amint felocsúdtam, rögtön rohantam a kocsihoz egy felhorgozott csaliért. Persze hiába, egyszer volt Budán kutyavásár…

Pár napra rá újabb adag csalimon kötött meg a gyanta, újra úszóleckét kellett adnom. Rutinosan és immár finomabb cuccal kúsztam le a partra az első dobások kivitelezésére. Ezúttal a Zagyván balinokat adó kisebb fekete csalit csatoltam fel. Jól tettem, mert első dobásra kikövette egy szép vörösszárnyú keszeg. Ez a hal is a semmiből, azaz a sűrű hínárból került elő, a tiszta vízben azonban gyanús és valószínűleg túl nagy is volt neki a fekete falat. Nem úgy, mint társának, aki a túloldali nádas elé pottyanó csalit egyből lecuppantotta. Méretéhez képest jó kis ramazurit csapott és még a parton sem hagyta abba a ficánkolást. Képet is csak egyet tudtam lőni róla, annyira őrült módjára viselkedett.

Elégedetten eresztettem szélnek a tiszta vízben és tettem vissza az “éles” wobblerek közé csalimat. Azóta minden tesztelés előtt dobok egy párat, sose tudni….

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s