Zöldár a Zagyván

Idén júliusban végre sikerült összehoznunk egy közös pecát Gáborral, a Streamfun blog szerzőjével. Hova máshova szervezhettük volna a rövid délutáni cserkelést, mint az ezerarcú Zagyvára…

/Az érdeklődés fenntartása végett muszáj vagyok halas képet címlapra tűzni, de legalább – Gábornak hála – nem a szokásos “halnézős fotók” lesznek./

A Zagyva. Szerencsére hazánkban bőven találni kisebb folyócskákat, melyek közül a Zagyva az egyik kedvencem. Extrém nehéz pálya, így kezdő pergetőknek csak akkor ajánlom, ha megvan bennünk a kellő kitartás. Ugyanez igaz haladó horgásztársaimra is. Nagyon könnyű beleszaladni itt egy betlibe, ennek ellenére szinte mindig tartogat valami meglepetést a dzsungelharcot felvállaló cserkelőknek.

Természetesen egy-két wobblert nem árt feláldozni a folyó Istene előtt. Én is így teszek, szinte mindig… nem véletlen van letámasztva a következő kép jobb alsó sarkában a botom. Nem díszletnek tettem oda, mindössze annyi történt, hogy Gábor gálánsan felajánlotta az első dobás jogát. A másodikról nem beszéltünk, sajnos, így az egy faágon landolt… mielőtt a fa rángatásával szétcsesztem volna a terepet, vendéglátóm még bemutatta a “Horgászat a Zagyva erdeiben” című előadást, amiben a kényelmes beálló ismeretlen fogalom. Ekkor még nem is sejtettem, hogy mennyire…

A következő etapban aztán gyorsan belekóstoltam a cipős gázolás “szépségeibe”. Nem tudom miért van, de egyre gyakrabban futok bele egy-egy nyári, olykor őszi cipős-gázlós horgászatba. Nincs mese, a halakért megéri “szenvedni”, pláne az ilyen sötét gúnyát viselő, folyóvízi, harcos Őnökért.

Baromi jó élmény volt a fárasztása, talán videó is készült róla (Gábor majd megerősíti ezt). Minden esetre én sokáig fogok rá emlékezni:

A vízzel borított füves részekre kiszökő jászokra vadásztam, mikor betámadta a kis, koromfekete wobblert a balin. Egy érdekes dolgot még meg kell itt említenem. Nagyon sokszor megtörtént már, hogy bemondtam, hogy ezzel a wobblerrel még nem fogtam halat, na majd most… és a következő beállóban el is marta valami (mint most). Ezt a fajta megérzést lehetetlen leírni, de létező dolgoról van szó. Például kicsit később pont azon “okoskodtam” Gábornak, hogy:

“Ezen a helyen annyira jellegtelen a túlpart, hogy tuti ott lesz a ha……” – amikor bummm, ledurrantotta valami a csalimat. Sajnos csak egy pillanatig éreztem a súlyát. Még az is lehet, hogy jász volt, de az is lehet, hogy balin…

A következő balinomat, ugyanis egy partszéli jászos burványra dobva, egy jászos kapást és pár jászos, felszíni bukóforduló után húztam a növényekre, hogy csinálhassak róla egy homályos fotót. Készült volna élesebb is, de a fene(vad)keszeg beterített egy farokcsapásnyi vízzel. Mintha nem lettem volna már eléggé vizes… 😛

Apropó növények. A Zagyvánál van belőlük bőven, még akkor is, ha egy zömében ártéri erdő nélküli folyócskáról beszélünk…

És végül a halfauna. Talán ez a legvonzóbb a folyóban, itt jöhet bármi, bármikor. Balin, jász, sügér, csuka, süllő, harcsa, domolykó, bármelyik beugorhat. Gábornak például egy jász után, köszönt be egy csuka. Azaz nem be, hanem el, wobblerrel a szájában. Mondtam, hogy a folyó Istenének áldozni kell…

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s