Elmosta, leakadt, eltört

“A” közösségi portálon olvastam a minap, egy kezdő pergető klaviatúrájáról származó, a mai kort hihetetlenül jól jellemző kérdést. “Ma csak egy csukát fogtam és volt egy lekövetésem, mit csinálok rosszul?” (bocsi,nem szó szerint idézek) Bevallom őszintén jót mosolyogtam a dolgon, de félreértés ne essék, nem a pecást nevettem ki, hanem úgy zusammen az egész mai pergetőtársadalmat…

… mert a kérdést feltevő sporttársnak teljes mértékben igaza van! Hisz az internetet telis-tele minden körülmények között nyerő csalikkal, fergeteges fogásokkal, káprázatos képekkel. Akkor azé, aki ezeket felteszi? Nem és igen! Azt nagyon sokan nem látják, hogy egy-egy jó szériát hány betlis nap előz meg, vagy hogy 2-3 balinért bizony hétköznap hajnal 2-kor kell felkelni, munka előtt. De, van egy másik oldal, a “sötét oldal” és annak sunyító marketinggépezete, ami csak akkor posztol, ha fog. Ebbe természetesen mindenki beletartozik, van aki önként és állandó jelleggel, és van a kisebbség, aki csak átmenetileg. Ők olykor-olykor, őszinte pillanataikban be merik vallani halandó voltukat és bemutatni, hogy milyen is a Valódi Horgászat.

Magamat (és úgy általában az önkéntes bloggereket) ez utóbbi csoportba sorolom, ezért el is mesélem a legutóbbi két pergetésem történetét, hátha valaki mégse hinné ezt el.

Elmosta, leakadt, eltört…

Egy hirtelen ötlettől vezérelve elhatároztam, hogy a tilalom lejártával letesztelem pár újonnan elkészült domolykós csalimat. Andris cimborám velem tartott, bár horgászbot nélkül csak a móka kedvéért. 10 perccel előtte érkeztem a helyszínre, beöltöztem a gázló ruhámba és első 3 dobásra akasztottam 3 arasznyi domolykót, amiből kettő útközben lemaradt. Ilyen a domizás, kicsit sem idegesített a dolog.

Megérkezett Andris és vele az esőfelhők. Még, jó, hogy útközben szóltam neki, hogy hozzon nekem is esőkabátot, különben a sztori itt véget is ért volna. Szerencsére hozott, így nekivágtunk a dzungeltúrának a nem túl optimális domolykós időben. Az esőben teljesen elvesztették az étvágyukat, a legjobb helyeken sem jutottam egy-egy ráfordulásnál vagy ütésnél tovább. Végül az egyik újdonsággal csak becsaptam egy “hatalmas” példányt.

Innentől inkább a beszélgetésé volt a főszerep, illetve az óvatos utánafordulások utáni felszisszenéseké… míg nem visszafelé egy űberbrutál-fékfelsiratós kapást nem kaptam. Sodrással szemben húztam a kis fekete alapon sárga-csíkos csalit, amikor majdnem kiszedte a kezemből a botot a gyönyörű domolykó. A 0,04-es fonott miatt lazára kellett hagynom a féket, még ha a terep pont az ellenkezőjét kívánta volna meg. Szerencsére a domi elkerülte a legnagyobb susnyásokat, kivéve egy szál vízigazt, ami mikor felszínre húztam, lecsúszott a felső ajkába akadt apró hármashoroghoz. Mikor ezt megérezte őrült vágtába kezdett, a fék sírt a bot karikában hajlongott, míg végül – most is libabőrös leszek, ahogy írom – megszűnt az élő teher…. a botom meg lefittyedt. A felső tag egyszerűen félbetört extrém terhelés nélkül… persze van ez így, de így egyszerre kicsit sok volt… magamba roskadva ültem a part széli sekély vízben és igen kulturált stílusban csak azt hajtogattam Andrisnak, hogy: “Láttad, mekkora volt? B+ mekkora volt, b+ eltört az a Qva botom, de leszarom, cask a domit sajnálom. Láttad mekkora volt?”

Egyébként a part tetejéről látta Ő is a halat, jobban is mint én, még egy telefonos fotót is csinált róla, de sajnos kivehetetlen rajta a hal. Sose fogtunk még ekkora domit (farokkal mérve olyan 50-es lehetett) ebben a kicsiny vízben, ezért a gyönyörű hal látványa hajtott még egy darabig. Olyannyira, hogy átmentünk egy fentebbi szakaszra is, amit az eső hömpölygő pocsolyává változtatott. Teljes kudarc… 🙂

Felakadt, leakadt, megtört…

Tegnap este egy rapid csatornapergetéssel próbáltam vigasztalódni. Hangsúlyozom próbáltam. Az első helyszínen a tökig érő viszketőport termő gaz és annak megszámlálhatatlanul sok csípős őrzője hiúsította meg a pergetést. Általában nem zavarnak még ezek a böszme, csíkos kanszúnyogok sem, de ez a kombó így kibírhatatlan volt. A következő helyszínre menet kétszer is félig fennakadtam kicsi suzukimmal, de hála a téliguminak sikerült kikecmeregnem mindkét csapdából. Végül egy óriás pocsolya-tó állta utam.

A harmadik helyszínen, a balinoknak szánt wobblerrel első dobásra akasztottam egy gyönyörű sügeret, de kiemelés közben az is elengedte a drillinget. Előbb a part szélére, majd egy salto mortale-val a sekély vízbe vetette magát. A kutyáját sétáltató és fürdésre biztató fickó meg is jegyezte, hogy mekkora király vagyok, hogy első dobásra halat fogtam. Na ő is csak a szépet látta, pont mint a bejegyzés legelején említett sporttárs.

A következő hal közvetlen felszín alatt csípte nyakon a közben apró gumihalra cselét csalimat. Védekezése alapján fél-egy kiló közötti jaszkó lehetett a tettes, de persze mire megláthattam volna, ő is kereket oldott. Mindeközben a hőmérséklet is szokatlan zuhanásba kezdett, ami a nyári rövidgatyó-póló duóban kezdett egyre diszkomfortosabbá válni, így arra jutottam, hogy hazamegyek. Szégyen nem szégyen, ez a két peca úgy ahogy van megtörte állandó lelkesedésemet…

Persze már a következő cserkelésen töröm a fejem illetve egy potenciális bejegyzés(sorozat)on, ami jelen bejegyzés begépelése közben jutott az eszembe: Pergetés.NET  Jó, mi? 😉

Egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s