Derűre ború?

Vagy borúra derű? Ez nézőpont kérdése. Az időjárás tekintetében a címbéli sorrend a megfelelő, a csukák étvágyára inkább utóbbi…

… Felhős időt ígértek a meteorológusok, de szokás szerint egy fél napot csúszott az előrejelzésük. Délután, a tűző napsütés ellenére mégis nekivágtam a legutóbb felfedezett csatornaszakasznak, újfent Tomi társaságában. Bár a REVANS lebegett lelki szemeim előtt, indulás előtt a matchbotot is bedobtam az autóba, biztos ami biztos alapon. Két órával később, vörösre sült nyakkal már nagyon sokadszor gondoltam rá, hogy előhúzom a keszeges cuccot és nekiállok kárászozni, főleg, hogy megszámlálhatatlan félkilós kárász sütkérezett a szakaszon, nem beszélve a hatalmas amúrokról és néha-néha vízből kiugráló pontyokról. Szerencsére győzött a közeledő felhők látványa, így maradtam a fő csapásvonal mentén…

Ugorjunk is gyorsan a burús szakaszba, mert ott kezdődött igazán a buli. Persze Tomi még érkezésem előtt a napsütésben kikapott egy méret körüli csukát, de egy csuka nem csuka. 🙂 Szóval, ahogy megjöttek a felhők úgy erősödött a csukák kapókedve. A semminél minden erősebb, nem kell hát zabálásra gondolni, de innentől elkezdtük csipegetni a csukákat. Ha jól számoltam fejenként 4 halig jutottunk, amiből 1-1 szebb példány szákolás előtt, illetve közben lépett le. Persze a “Leader Touch” megvolt, így a darabszámba beleszámítom 😛

Ja, akasztottam egy amúrt is, ami irgalmatlan tempóban cikázott fel-alá, alig győztem visszafelé tekerni az orsómat, de miután 20-30 méter kint lévő zsinór után rátartottam leakadt… nagyon remélem, hogy tényleg kabátos amúr volt, nem egy brutál csuka…

Végül, ami a nyerő csalikat illeti. Igen, eleinte megint a kulcstartók voltak a nyerők, Savage kulcstartók. Egyre jobban hajlok egy ilyen csicsa-csali beszerzésére, de még tartom magam. 🙂 Főleg, hogy végül a borúval érkező esőben a támolygók vették át a nyerő csali szerepét. Én egy karácsonyra kapott, remek házi kalapálású arany csodával fogtam az összes halamat, Tomi egy ezüstös-kékes Kelével csapta be utolsó csukáját. Emlékezetes pillanat volt. Bőszen magyarázta, hogy ennek az ezüst kanálnak a villogása szinte nem is látszik, amit a part szélén még egy extra pöccintéssel prezentált. Én mondtam neki, hogy látszik az, de csak akkor hitte el igazán, mikor az előbbi bemutató utolsó libbentésére a lábunk alól kirobbant egy éhes csux. Jót röhögtünk az biztos…

Mit is mondhatnék még, talán, hogy NO CLOUD, NO PIKE ? 😉

Update: közben Tomi képei is befutottak

3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s