No wind, no pájk???

Hajnali 5-kor fáradtan csúsztat fel ujjbegyemmel a fáblet virtuális gombját. Belül ordítok, de győz a horgász-szenvedély, menni kell. Egy új helyre megyek, új horgászcimborával, Tomival. Sose horgásztunk még együtt, mégis sejtem, hogy jó fej. Aki a szebb napokat látott csatornákért is lelkesedni tud, rossz ember nem lehet.

A reggel  6 órás találkozásra épp oda érek, pedig nyomon neki (persze csak amennyire a törvény engedi…) Persze az okokat sosem magában keresi az ember, legalábbis nem először, pedig most egyértelműen a kisboltos kitérő miatt csúszok. Reggel általában lusta vagyok szendvicset készíteni… ennek most meg is iszom a levét, mikor egy furcsa pár és egy még furább idős hölgy(?) érthetetlen hajnali nagy-bevásárlásába csöppenek bele. Érdekes egy reggel.

30-szor fordul át a fedélzeti órám számlapja, mire végre leparkolom a gépem. Fürgén kipattanok belőle, Tomi már szűri  vizet. Az egyik legjobb helyen dobál, a legjobbkor, kapása még sincs.

Két elszánt pergetőnek ez még semmit nem jelent. Egy gyors bemutatkozás, a haditerv rövid megbeszélése után máris támadjuk a vizet. Talán a második beállónál járhatunk amikor Tomi csalijára bedobáskor ráfordul valami. Ezt szóvá is teszem, mégis én lepődök meg a legjobban mikor a meder közepén meglátom a  burványt, majd Tomi kezében a hajlongó ABU-t. ÁÁÁ. Mekkora király, bólogatok magamban, van itt hal kérem! Nem tart sokáig ez az állapot, a következő pillanatban már repül botom a magas fűben, én meg csak úgy szökellek a Nikonnal a kezemben és kattintok pár képet. (Na jó, a valóságban bambán nézem a fárasztást, majd mire nagy nehezen felfogom, hogy csuka van a kulcstartó végén, a saját bakancsomban botladozva elindulok a dzsindzsában, kiejtem a kezemből a botot és lövök egyetlen használható képet (lásd címlap) a nap egyetlen fárasztásáról és az egyetlen haláról.

A peca további részéről ugyanis nem nagyon tudok hasonló élményeket leírni, mert a Savage-kulcstartó után majdnem partra mászó két csukán, plusz pár koppintáson kívül csak a gyönyörű táj és a bitang balinrablások látványa okozott némi örömet. Csak halkan jegyzem meg, hogy a második kulcstartós akció után én is feltettem az egyetlen szpinnerbétemet és egy talán-kapásig el is jutottam vele. Végül arra jutottam, hogy az utóbbi időben teljesen likvidált körforgó villantóim helyét átvehetné egy-két ilyen csudacsali… (várom az ötleteket, hogy melyik típust teszteljem le)

Ja majd elfelejtettem, nekem még ott volt az ajándékozás öröme is, hisz Tominak még ősszel ígértem egy Boblert, amivel a balatoni balonokat riogathatja. Be is fotózta azon nyomban. Jó képe lett, el is csórom, utólagos engedelmével. Cserébe azt kívánom, hogy egy hónap múlva hatalmas Őnök pofaékszereként szolgáljon neki az ezüstös fadarab.

A konklúzió levonásához még egy dolgot kell megemlítenem. –> Hazafelé menet eszembe jutott a bejegyzés címét ihlető, eredeti mondás tulajdonosa. Szívesen odaállítottam volna a felhőtlen ég alá, a tűző napsütésre, valahova a viharos déli szél hozta porfelhő közepébe, hogy addig ismételgesse azt a mondatot, amíg egy fikarcnyit is hisz benne… 🙂 Na jó, nem vagyok ilyen gonosz, ezzel csak arra akartam kilyukadni, hogy rohadna meg az a rohadt déli szél és az a néhány kivételesen jó peca is, amikor e horgász-mumus jelenség ellenére is kivételes fogásban volt részem…. áááá… hamarosan valami nagyon jó pecának kell jönnie. Érzem.

 

 

 

Egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s