Hokév Pajtás – Stílusos botavató

A következő történetben nincsenek nagy fogások vagy jó képek, és még a sztori sem túl izgalmas. Ezért történhetett volna meg az a szégyenletes eset, hogy elfelejtem feljegyezni átépített Pajtásom első fogásait…

Az első halnak egy balatoni balint szántam. Egy tüzes Őnt, ami a napfelkelte alatt ragadja magával valamelyik wobbleremet és visító fék mellett recsegteti Pajtásom derekát. A valóság azonban egy csöppet keserűbb volt. Az augusztus végi csípős hajnalon ott voltam én időben, pont ott, ahol a fenti balinbanda. Csak dobástávon kívül. Pontosabban egy kerítéssel körbezárt móló is ott állt közöttünk, a rablásokat megdobni lehetetlen volt.

A mólót tartó cölöpöket illegális bevándorlók (naphalak) vigyázták. Büszkeségem levetve csatoltam fel a legkisebb jigfejemet, és agyam “horgászat” címkével ellátott területe rögvest összekapcsolódott a vadászösztönért felelős sejtekkel. Halat kellett fognom. Nem számít, hogy nem görbíti botom, húzza fékem vagy remegteti meg lábam. Hal kellett. Botvató hal. Az egyik ígéretes cölöp mellé belibbentettem fél gramm ólommal terhelt horgomat és emeltem rajta egy óvatosat. Nem hagyhattam, hogy a csali feneket fogjon, elvégre nem süllőre mentem, beemeltem hát még egyet a fenék felé igyekvő guminak. A kapás nem ért váratlanul. Láttam, ahogy a csalit elragadja egy apró árny és már lendült is karomban az üveg pálca. Talán a  spicce meggörbült egy pillanatra, pont annyira, hogy a visszaegyenesedésével felszínre rántsa a halacskát. A kis vöröst.

Piros bothoz piros hal illik, gondolhatta ezt odafönt valaki, megmentve az amerikai álmot magyarosan megtestesítő naphalavatótól.

Persze sokáig nem kerülhettem el csilli-villi foltjaikat. Egy rafinált gondolatnak és egy II. Rákóczi Ferenc bankónak köszönhetően bejutottam a balinok lakta mólóhoz. Kicsit késve, de ott álltam a ritkuló rablások között. Hol itt, hol amott csattant fel egy balinrablás, miközben én mérgezett egérként rohangáltam a mólon. Végre popperre kaptam egy kapást. A balin elvétette a beeső csalit, de utána eredt. Másodszor, harmadszor, sőt negyedszer is látványosan durrantott rá. Jó színész lehetett, jó és óvatos, pont ahogy a móló másik oldalán lakó fivére. Ő az első méteren robbantotta fel a vizet a popper alatt, hiába… kitartásom aznap fene mód nem díjazták a fenekeszegek. Bezzeg a naphalak próbáltak vigasztalni, de ismeritek a mondást:

“Minden hal jó, de legjobb a hazai!”

2 hozzászólás

  1. jó cikk szép bot!
    én alig 1 hónapja készültem el saját pajtimmal ugyan én csukát terveztem első halának de sajnos az egyesületi tavunk éppen zavaros volt ezért 3 hete egy Drávai csorgásalkalmával egy szép másfeles balin avatta a pálcát aztán egy két és feles társa a nagy sodrásban vagy negyedórás küzdelmet biztosított 🙂
    alig várom a fojtatást!!
    bizony ezeknek a pálcáknak mai napig van létjogosultságuk nem véletlenül kerülnek ujra előtérbe. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s