Őngyász

Elmúlt. Már a csatorna távolabbi szakaszán se az öreg Őn a csúcsragadozó. Szomorú, de én vagyok az. 😦 A legutóbbi popperes balinparádé után alig telt el két nap, mégis jobban vártam, hogy újra itt lehessek, mint tikkadt búzamezők a megváltó aratást. Pontban este hét óra, újra itt állok a legelső nyerő helyen. Hiába. Óvatos lekövetések, néha egy-két elvétett kapás jelezi, hogy nem kéne itt lennem. A halak láthatóan stresszesen viselkednek, mintha ismernék a csalit. Kíváncsiak, talán még éhesek is, a poppert ennek ellenére már nem tévesztik össze a napi menüvel.

Rafkós vagyok, egy lebegőre súlyozott jerkre cserélem a gyanús, felszíni fahalamat, de ezzel is csak egy kisebb balint sikerül átvernem. Alig telt el egy óra máris visszafelé kullogok. Igazából megkaptam amiért jöttem, halas lett a kezem. Ráadásul egy újabb wobblert avattam fel, a nagyon sokadikat, ennek ellenére még mindig büszkeséggel tölt el az “első” fogás. El is csomagolom a fahalakat, a visszaúton inkább egy apró gumihalat kötök fel, azzal bátrabban dobok az akadók közé.

Nem említettem, hogy ma megint másik felszerelés van nálam, egy egyrészes L&K bot, 12-es fonottal párosítva. Az előke a szokásos 20,5-es feederezéshez készített zsineg. Nem kell a fluoro, vagy mondhatnám, ha ló nincs a szamár is jó…. Kicsit rövid ide ez a bot, na meg erős is – morgok magamban, míg nem a következő beállóban ezt majdnem megcáfolja egy balin. Iszonyat erővel indul meg sodrásnak lefelé, lehúz vagy 10 métert, én ilyet még nem láttam. Úgy viselkedik mintha amúr-csuka hibrid lenne. Kiflibe vágja magát, egy helyben forog, majd hirtelen megiramodik, mint ahogy a növényevő torpedók szoktak. A jó kis csata végén, egy gatyafékes seggre huppanás után ragadom nyakon a szokásos zöldség-körettel a fején. Szép nagy hal, bőven veri a 2 kilót. A boldogság is nagy, meg a vigyor is… Mivel a rosszabbik gépem van nálam, gondoltam lövök egy selfie-t, na meg amúgy is, haladni kell a korral 😉

Kész a kép, óvatosan megszabadítom a szája szegletében szinte észrevétlenül megbúvó apró jighorogtól és újra lecsúszok vele a víz széléhez. Kezemmel odébb söpröm a hínárt és visszacsúsztatom a vízbe. Nem történik semmi. Ismerem ezt a szitut, a balinokkal is megesik néha, az amúrokkal meg elég gyakran, egyszerűen a halálba küzdik magukat. Pár percig élesztgetem, talán van negyed óra is. Esélyem sincs, és a halnak se. Egyetlen mozdulat nélkül lapul a hínárban, leszegett tekintettel, én meg csak nézem és gondolkodok mit tehetnék. Sajnos tudom a választ, semmit… A csati egykori csúcsragadozója lassan a kezemben múlik el. Az új csúcsragadozó kezében. Egy kíméletlen, kedvtelésből gyilkoló csúcsragadozóéban. Hogy ebből a két jelzőből csak az egyik eméssze a lelkiismeretemet, felmászok a partra egy erős faágért és egy csapással véget vetek a szenvedésnek. Szomorúan bámulok magam elé, aznapra még a kedvem is lemegy a pecától…

Egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s