Esti csatornapeca

Bajban vagyok. Nem tudom mit írhatnék a ma esti pecáról, mert mostanában elszoktam az e fajta horgászatoktól. Biciklivel lemenni a kertek alá, a “kifosztott” csatornára “szenvedni” manapság nem divat. A drága időt nagy és nemes halak kergetésére kell fordítani, lehetőleg valamilyen ismert helyszínen. Én sem vagyok kivétel, szeretek kipróbált helyre menni, azt a kevéske szabadidőmet a biztos, vagy legalábbis kecsegtető fogások helyszínén tölteni. Na, de ma, ma vakon, mindenféle felkészülés nélkül, egyszer csak nekivágtam a környékbeli csatornák keszekusza dzsungelének.

S bár ezeket a vizeket már ismerem, 2-szer horgásztam is rajtuk (mindkétszer ősszel), most egyáltalán nem tudtam mire számíthatok. Két doboz apró gumicsalit és egy túlélőkést dobtam bele hátizsákomba, a tartalék Samsung fotómasinám mellé. Először a Nikont akartam magammal vinni, és így utólag kicsit bánom is, hogy nem tettem, mert a roppant kicsi halsűrűségnek köszönhető kristálytiszta vízben, a burjánzó vegetáció között élő pikkelyesek színe egyszerűen meseszerű. Sötétebb, mint bárhol máshol, élőben elképesztő. Ettől függetlenül, ezen a pályán legközelebb is ez a kisgép lesz nálam, az biztos, hisz ki szeretne derékig érő gazban, gatyafékes helyeken még egy bazi nagy fotóstáskával is bajlódni.

A horgászatról konkrétan nem szeretnék sokat írni, mert semmi különöset nem csináltam. Megkerestem az átlátszó vízhez illő legtermészetesebb színű csalit, az optimális méretű jigfejeket és első belógatásra kikaptam egy naphalat. A második helyszínen volt egy vörösszárnyú kapásom. A harmadikon pedig egy jász kívánta meg a gumigilinyót.

A harmadik megálló egy híd volt, egyetlen lakója volt csak barátkozós kedvében, ez a sügér.

Végül már szürkületben, a negyedik helyen (ami megegyezik a másodikkal 🙂 ) pár rontott kapás után lecseréltem a twistert, egy ugyancsak motorolaj színű gumihalra, a legkisebb kopytora. Két balinka bánatára.

Végül, csak annyit szeretnék még hozzáfűzni a bekezdésben felvetett gondolatokhoz, hogy hihetetlen jó volt látni, hogy egy sokak által kifosztottnak hitt (nagyobb halak tekintetében ez igaz is, bár láttam 10-es amúrt fordulni! és kilós nyurgát kiugrani a sás szélén), a vízügy által telente szinte csontra kiszárított csatornahálózat mennyire bővelkedik még így is az élőlényekben. Az egyik hídról például negyed órán keresztül figyeltem a megszámlálhatatlanul sok fajta vízi növény között húzódó vízi ösvényben közlekedő halakat. Láttam kilós balint, három tenyeres kárászból álló rajt, de küsz, pirosszárnyú és bodorka csapatokat is megfigyeltem, miközben a partszélen egy 5-6 centis kiscsuka ragadozta a frissen kikelt babahalrajokat. Itt fogtam egyébként a sügeret és itt láttam az amúr és ponty mozgásokat is. Láttam teknőst, siklót, vizipockot, békát, szóval szinte mindent, amit egy ilyen víz magából megmutathat.

És itt jöttem rá arra is (már oly sokadjára) hogy egy jó pecához nem kellenek nagy vizek, nagy halak, se nagy fárasztások. Mert hiszitek vagy sem, ez a pár óra volt az egyik legjobb horgászat, amit idén átéltem.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s