Oroszlánszag és popperes balinok

A balatoni zombi angolnáktól messze, a Tisza gátján túl, de még az oroszlánok földjén innen, ott, ahol a vízi ragadozók a levegőbe vetődnek prédájuk után, ott, azon a vadregényes tájon játszódik következő kalandom…. … Főhősünk, én, a város széli kerékpárúton tekertem a már sokszor emlegetett, szexi-sárga színét lassan teljesen elvesztő, terepesített biciklimet. A friss hajnali levegő jó hatással volt az alváshiánytól kissé kómás fejemre. Szokás szerint most is az optimálisnál negyed órával későbbre állítottam az ébresztőt, így tudtam, hogy kár sietnem, a fényváltás elejét így is – úgy is lekésem. Ezzel az ésszerű indokkal könnyen meggyőztem magam és kényelmes tempót diktálva szeltem a sötét kerékpárutat, egészen addig, amíg egy brutális oroszlánszagfalnak nem ütköztem. A zebra-, teve-, elefánt-, tigris- és lóillattal keveredő oroszlánszag, mint egy pár méter után kiderült, a város szélére telepített Magyar Nemzeti Cirkusszal együtt került a látó és szaglótávolságomon belülre. Na ekkor jutottak eszembe a nemrégiben elszökött állatok, pontosabban az alig több, mint egy hónapja megszökött 3 oroszlán, illetve a nemrég szintén kereket oldó pónik. Ez utóbbiaktól még nem is tartottam volna, de a kerékpárút közvetlen közelében felállított rozoga kerítés nem segített túlságosan elűzni azt a félelmem, hogy az egyik bokorból rám vetődik valami túlméretes, játékos kedvében lévő nagymacska, hát kicsit erősebbre vettem a tempót. Úgy a 10. km után, javában az ártéri töltésen járva kezdtem el lassulni, a kevés alvás után ennyire futotta energiámból. Az első horgászhelyig hátralévő, megint csak kényelmes tempóban megtett 2 km ellenére is sikerült behoznom egy keveset az eltolt ébresztő okozta késésemből. A bicikliről lepattanva pillanatok alatt összetettem az UL cuccom és a szokásosnál ritkábban felloccsanó balinok felé lopakodtam. Az első csali egy hosszúkás wobbler nem jött be nekik, így egy tucat dobás után feltettem a már-már ősleletnek számító csöppnyi kék wobblermet. Mondanom sem kell első dobásra elmarta egy siheder balin. Tarkón ragadtam, kicsit távolabb sétáltam, hogy a vaku fénye ne zavarja meg a halakat, és lőttem egy képet a virtuális albumomba. 4:59. A halat óvatosan visszaengedtem, közben figyeltem az iménti rablások helyét. Semmi. Komolyan mondom, ezen a helyen ilyet még nem láttam. Nem hittem el, hogy egy tucat dobás és egyetlen hal ennyire tönkreteszi a pályát, ezért tovább próbálkoztam. Egy bő fél óra kellett hozzá, hogy úrrá legyek csalódottságomon és a következő hely felé induljak.   Újabb negyed óra logó orral végrehajtott kerékpározás után épp csak letámasztottam a sárga tragacsomat, amikor hatalmas balinrablásra kaptam fel a fejemet, majd még egy csobbanás, majd még egy, még egy, folytathatnám…. de ekkor már nem figyeltem. Rohamos tempóban csomagoltam ki a nálam lévő erősebbik botot és kúsztam a balinrablások irányába. Elsőre a szokásos balingyilkos boblert csatoltam fel, de a szemközti padkán lévő 20 centis és a merőleges betonfalon belül folyó méteres víz határán rabló balinok előtt nem tudtam normálisan elhúzni a csalit. A hozzám közelebbi padkánál a sokadik dobásra ugyan elkapta egy kiló körüli baller a csalit, de kiemelés előtt kereket oldott. Újabb 5 perc kínzás következett. A folyamatosan durrogó, hatalmas balinokkal nem tudtam mit kezdeni, mert egyszerűen nem tudtam megfelelően vezetni a wobblert. Már a felszíni csalijaim után kutattam, amikor is kezembe akadt az egyik fura kinézetű popperem. A banán-wobbler, a walk the dog és a popper csalik keverékének felcsatolásával semmit sem veszthettem. Annyira szűz volt ez a csali, hogy nemhogy vizet, de még párát sem látott. Először a mozgását akartam megnézni, átpöccintettem a szemközti sekélyesbe, rántottam rajta egyet – ami persze elsőre túl nagyra sikerült – mire felrobbant mögötte a víz. A következő pillanatban csak a felszín felett 10 centire repülő csalimat láttam, a halhoz közöm sem volt, még bevágni sem tudtam, annyira ledöbbentem. A következő 5 dobásból 5 újabb, hasonlóan látványos kapást sikerült kicsikarnom, de egyik sem akadt…. Remegő kézzel cseréltem nagyobbra a hasi horgot. A következő dobásra jobban koncentráltam, mint a horgász-négytusa országos döntőjének utolsó, bajnoki sorsot eldöntő dobásánál. A csali pár centire landolt a szemközti bokrok előtt. A bot spiccének lágyságát kihasználva talán a harmadikat pöccinthettem a popperen, amikor egy bő kilós baller delfin módjára vetette víz fölé magát szájában a csalimmal. A nagyobb hasi horogról ez a kis szépség már nem tudott elszabadulni. Megvolt első popperes balinom. 6:15 Azt hittem szétlocsogtam a pályát, de pár percen belül egy újabb akrobata balin támadta meg az immár legújabb szerelmemnek tekintett poppert. Akrobata balin, no de kérem mekkora. Fékhúzós kirohanásokkal tarkított, jó-pár perces csata után ragadtam tarkón a gyönyörű, 3 körülire saccolt balinomat. Persze, mint utólag kiderült, a teljes alakos fotó teljesen homályos lett, de akkor a fényképek izgattak a legkevésbé. Egy távoli és egy közeli kép, 10 másodperc és már engedtem is vissza a gyönyörű ragadozót. 6:23 Újabb pár másodperc és már megint csobbant a popper. Csobbant a popper és loccsant víz. De ezúttal nem a csali mögött, hanem jó 30 méterrel lentebb. Valószínűleg a nagy harcossal tényleg szétpancsoltam a  pályát. Egy perc múlva már az előbb említett és azt azt követő folyamatos balinrablások helyén álltam. Magam sem hiszem el azt a csodát, amit ott éltem át, pár dobáson belül ugyanis újabb 3 körüli balin küzdött a zsinór végén. Hihetetlen izgalmas fárasztás volt, métereket húzott le a dobról, kétszer is akadóba szaladt, de a korábban csukákkal tesztelt EZ zsinór kibírta (igaz utána kézzel simán széttéptem a sérült zsinórt, de a halat akkor is kihozta). 6:29 Próbáltam szemléltetni a méreteit a saját kézmodellemmel, de a Nikonom úgy vélte a vízzel borított gaz hálásabb fotótéma. Na mindegy, aki nem hiszi így se, az ne higgye… Az óvatosabbá való balinok miatt, rengeteg rontott kapás következett. Nem bántam túlságosan, mert a felszíni kapásokkal együtt járó burványok, kiugrások, csalireptetések eddig sosem látott élményt nyújtottak.  A tíz percen belül elcsípett újabb kilós példányt már nem is fotóztam, mert az egyre magasabbról sütő nap miatt drasztikusan ritkulni kezdtek a rablások. Kapkodva siettem vissza ez első két halat adó helyre, ami még megajándékozott 2-3 kapással és egy kilós balinnal. Az aznapi utolsóval. Persze erről is elcsesztem a képeket, de ez akkor egyáltalán nem izgatott, és az igazat megvallva most sem. Annyira jó peca volt, annyira tökéletes, hogy eldöntöttem másnap hajnalban újra itt kell lennem e pitypangos folyóparton. Előtte azonban még hátra volt egy izzasztó 15 km az őzek őrizte gátoldalon, a libalegelőkön és persze a tescós tevék “oroszlánszagú” földjén át.

4 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s