Sony HDR AS-20 teszt (sorozat) – Wifi

Ez a rövid bejegyzés azoknak szól, akik a Wifiről való vezérelhetőség alapján szeretnének dönteni e kamera megvétele vagy egy másik készülék választása között.

A Wifihez való csatlakozás sok modern készülék egyetlen, egyben legnagyobb hibája lehet. A Sony kameráját eddig számtalan telefonnal és a bejegyzés képeihez használt tablettel is pillanatok alatt, elsőre össze tudtam kapcsolni. Az angol nyelvű használati útmutatóba ragasztott matrica tartalmazza a jelszót, amit beütve rögtön csatlakozik a két wifi képes készülék. A jel több méter távolságból és válaszfalon keresztül is megmarad.

Szerencsére a távvezérlés nemcsak egy önkioldó funkcióra szűkül.

Ha beljebb merészkedünk a kamera menürendszerében, akkor az akciókamerás videókészítés két legfontosabb paraméterét szintén állíthatjuk: a látószöget, amit a képstabilizátor ki- és bekapcsolása automatikusan megváltoztat, illetve a felvételi módot.

Ez utóbbi menüben nem árt megtanulni, hogy mit is takarnak az egyes rövidítések, de ez egy olyan “áldozat”, amit egy igazán jól használható távvezérlésért cserébe igazán megéri meghozni.

Mert ez a funkció valóban hasznos tud lenni, önkioldós képek készítésénél éppúgy, mint kajakból vagy csónakból víz alá engedett készülék esetében.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s