Afrikai peca

Bő három horgászatmentes hét után már nagyon hiányzott a halszag, fárasztani akartam, hallgatni az orsóm ciripelő fékjét. A szép terveknek egyetlen akadálya volt, utazással együtt bele kellett férnie a horgászatnak 2-2 és fél órába. Ekkor pattant ki agyam emlékezésért felelős részéből a megváltó szikra.

 

A napokban egy magas röptű gasztronómia témában lefojtatott beszélgetésben említette asszonykám, hogy mennyire szereti az afrikai harcsa húsát. Adott volt hát a terv.

Gyorsan végiggondoltam, hogy mi kell egy jó afrikai harcsázáshoz, majd összeállítottam az alábbi szereléket:

0-10 grammos 1,8 méteres pergető bot, 2500-as orsóval, 16 monifil zsinórral és annak végén egy böszme nagy 4-es horoggal.

Csalinak pedig vettem két doboz vastag gilisztát.

Az afrikai harcsa, más néven Clarias gariepinus természetes élőhelye hazánkban a 30*30 méteres tavak, de azokban csak az iskolai nyári szünettel egybe eső időszakban él. A vadregényes táj hiányát, részben feledteti  az első kapást (amire általában az első bedobást követően, 1-2 percet kell várni), majd a bevágást követő brutális botrángatós, fékhúzós menekülés, amit a megakasztott afrikai bajszosok művelnek.

Aki még sosem próbálta e roppant „bonyolult műfajt”, annak valószínűleg meglepő lesz, hogy a két hatalmas gilisztából tűzött csokor (de akár még a horogra tűzött parízer is) perceken belül gazdára talál. Persze ez csak akkor igaz, ha a halak közé dobunk. Ez utóbbi művelet egy apró tóban, nem túl nehéz, csak meg kell keresni a „tuti” helyet, ahol 10-20 másodpercenként jön felszínre egy laposfejű szörnyeteg, hogy a légköri oxigénből szippanthasson egy nagyot.

Ha megjött a biztos kapás, akkor jön az afrikai harcsázás lényege, a fárasztás. Nem véletlenül használtam én sem egy 0-10 grammos apró ragadozókhoz való botot. A 3 kilós monsterek a 16-os zsinórhoz beállított fékkel brutális több tíz méteres kirohanásokat produkálnak miközben többször a tó aljzatába is megpróbálják belefúrni magukat. Az, hogy megpipáltatni nem lehet őket az egy dolog, én amúgy sem hiszek ebben a megpipáltatós, dögre fárasztós dologban más halfajoknál sem.

Minden esetre, aki szereti az afrikai harcsa húsát, és nem egy halbolt fekélyes oldalú, napok óta jégen száradó harcsafiléi közül szeretne válogatni, ráadásul nem fél a „megölhetetlen” halak mészárlással felérő megpucolásával összevérezni a kezét, annak erősen ajánlott a bajszosok saját kezű vízből tányérba való transzportálása.

Az 1. hal.

Fárasztások.

Ez nem féder bot…

Leakadt…

Kiemelés kézzel.

( Szerintem hatalmas móka. 🙂 Nyugodtan bele lehet nyúlni a szájában, mert a hazai harcsától ellentétben ennek a halfajnak sokkal tompább a gerebenfogazata, így az nem nyúzza le a fél ujjunkat.)

Harcsák.

Egy dolog biztosan nem lennék egy afrikai harcsákkal hemzsegő vízben: kecskebéka.

 

 

6 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s