Halszag a Tagore sétányon

Ma hajnalban Stevevel voltam pergetni. A szokás szerint élménydús peca beszámolójához több időre van szükségem, ráadásul a tegnap esti ugyancsak rendhagyó horgászat szavak tekintetében kevesebbet igényel, érdemel, álljon most itt inkább ez utóbbi jóval kisebb kép és betűkészlete.

Van egy híres balatoni borozó, a hatlépcsős, mely nem a borainak köszönheti népszerűségét. Hogy minek, az azonnal kiderül. Na ezen a helyen kezdődött a tegnap esti rövid kis horgászatunk.

Egy romantikus séta után ültünk be az előbb említett vendéglátó egységbe. A Korok fesztiválja nevű programsorozat színes forgatagába a sétához vállamon keresztül vetett Nikonommal és a cipőmhöz színben passzoló pergetőbotommal próbáltam beilleszkedni, füredi módi szerint igencsak csinosba öltözött asszonykám oldalán. Nem tűntünk ki a tömegből, mégis egy kicsit furcsán néztek, mikor a borozó asztalára tett gumiteremtményről próbáltam minél élesebb fotót készíteni.

Itt közbeékelvén az éppen megkezdett horgászati jelentőséggel is bíró mondataimnak, szeretném lerántani a leplet arról az egyszerűen nagyszerű ételről, ami számomra és talán mások számára is híressé tették a Hatlépcsőst.

A hihetetlenül finom, csípős és erős velős pirítós, némi szürkebarát támogatást kívánt meg, ami önmagában teljesen természetes, de az egész napos strandolás és a kánikula hatására olyan láncreakció lépett életbe, amit gyorsan meg kellett állítani. Az egyre jobban ízlő nedű, egyre nagyobb vigyort és hozzá egyre homályosabb tekintetet csalt az arcomra.

Ekkor jött el az ideje a pecának. Erről hosszabban már nem szeretnék írni, mert az efféle balatoni street fishing ágazat nálam jóval komolyabb szaktekintélyekkel is rendelkezik, de fogtam sügeret,

majd pár leakadt sügér után, megint csak egy sügeret, és

egy lapát tenyérnyi naphalat.

Három halam után, mikor már az összes vitorlás árnyékát végigbogarásztam, és

alkalmi fotóriporterem sem talált már több témát, hazamentünk, de csak azért, hogy

másnap onnan folytathassam, ahol aznap abbahagytuk.

 

3 hozzászólás

  1. nagyon rendben van. A tavaly augusztusi egy hetem füreden az egyik legnagyobb UL peca volt. Idén asszem megkeresem Steve-t előtte 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s