Délutáni pontyok

A következő 2 bejegyzés helyszíne az Antal-tó.    Ajánlott!   🙂

 

Szinte minden tavasszal ellátogatok erre a csodás kis tavacskára. Ha jól tudom, a tómederből származó föld egy része a magyar állami vasút, míg másik fele, a szorgos kubikus kezeknek köszönhetően a Tisza töltését alkotja. A Tiszagát másik odalán található kubikgödrökhöz tudnám legjobban hasonlítani, talán mert az is, csak éppen “rossz” oldalon keletkezett.

A néhány éve magánkézbe került tó szerencsére nem jutott a pontyos kockatavak sorsára. Igaz, ami igaz a tóparton kialakított stégek, padok rontják a vadvíz jelleget, de mivel az L alakú horgászvíznek csak a két belső szára horgászható, két sekély végén pedig egy-egy védett terület került kijelölésre, talán még a vadvizekhez szokott pecások is kedvüket lelhetik itt. Na, de nem akarok én itt vízbemutatót tartani, jöjjön hát a peca.

Idén sajnos a kívántnál ritkábban jutok el pecázni, ezért kimondottan vártam már a szombat délutánt. Reméltem, hogy a szokatlan márciusi meleggel berobbanó tavasz a pontyok kapókedvét is meghozza.

Du. 1 körül érhettem partot. Kedvenc, a tó többi részéhez viszonyítva sekély vízzel borított és rendkívül akadós helyemre ültem le. A szomszéd stégen horgászók meg is említették, hogy ott kezdték a napot, de megunták a sok beszakadást (3 szereléket én is bent hagytam, mire sikerült emlékeimből beazonosítanom az akadómentes területeket).

Jól sejtettem, hogy a meleg kicsalta sekélyebb területekre a pontyokat, mert 1 óra alatt 2 csodaszép színekben pompázó pontyot csalogattam elő az akadók közül, 4 tekintélyes ezüstkárász társaságában.

A legkisebb kárász is túl volt a fél kilón…

… a legnagyobbak olyan 70-80 dekásak lehettek.

A következő 2 óra, pergetéshez szokott lelkemnek elég unalmasan telt, de visszagondolva az óránként elrontott 2-3 kapás és matracra fektetett egy-egy ponty nem is olyan rossz eredmény ez.

Voltak már jobb horgászataim a tavon, de mint azt már biztosan említettem, nem vagyok telhetetlen.

Napsütés, vízpart, nyálkás kéz. Hát kell ennél több?

 

 

2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s