Október végén – 3/1

Úgy érzem, adós vagyok egy bejegyzéssel. Mostanság ugyanis ritkán adatik meg, hogy egy hétvégét teljes egészében a vízparton töltsek…

Aki sokat van a vízen sokat fog. Aki kevesebbet, de jókor, sokat fog. Aki nagyon ritkán, de jókor, jó helyen, sokat fog. Na én most sokat voltam, jókor, de nem jó helyen. Nem fogtam sokat, inkább keveset, de azok legalább kicsik voltak. 🙂

3/1 – Szombat reggel.

A saját fegyveremmel kényszerítettek térdre.

A sekély és akadós terepen egyetlen csalit lehetett normálisan vezetni, a bokorugró twistert. Egyébként a peca jobban indult, mint vártuk, legalábbis Janinak Ő, a szakirodalom, közvélemény és horgásztársadalom által nemes egyszerűséggel csak “igazi csukás időnek” nevezett ködös reggelen már az első dobás után csukával pózolhatott.

 

Majd a másodikkal, harmadikkal, sokadikkal, miközben engem meg  csak szívattak a kis krokik. (Ugyan olyan csalival pecáztunk)

Képzelem, hogy állhatott, az amúgy is vigyori pofájuk, mikor a sokadik kapás vagy az akasztás után leamortizált csalit kellett lecserélnem vagy az első néhány csukakifliből rögtön kipattanó horog miatt szitkozódtam…

Lassan felszállt a köd, az “igazi csukázó időt” elűző őszi napsütésben, úgy éreztem ideje lecserélni a csalit, de a sekély és akadós szélvízen mást nem nagyon lehetett elvezetni.

 

Ekkor jutott az eszembe, hogy van nekem egy igen apró, vékony lemezű körömtámolygóm. Hátha a napsütésben megcsillanó vas vadabb támadásra készteti a finnyáskodó ragadozókat. És lám, rögtön első dobásra sikerült becsapnom valamit, az eddig csak farokleharapást produkáló sihederek, talán legkisebb példányát. A becsapnom már-már túlzás, mert egy ennyire apró csuka átverésével körülbelül annyira volt nehéz dolgom, mint a Pásztor-fivéreknek Nemecsek ellen.

Vissza is tettem az apró nevenincs villantót a legbecsesebb csalijaim közé, nem igazán szerettem volna egy sunyin meglapuló víz alatti ágon hagyni. Mivel az áruló bokorugrómat aznapra a csomagom legmélyére süllyesztettem, valami más megoldás kellett kitalálnom. A jigfejek között túrtam amikor ráakadtam egy nagyon régi 1 grammos 3/0-és fejre. Az erre ráhúzott 4″-es twister tökéletes csali a legsekélyebb vizekben is, még az akadókat is kevésbé szereti megtalálni, mint nagyobb súlycsoportban játszó pajtásai. Végre sikerült néhány csukát lencsevégre kapnom, de továbbra is bosszantott a sok leakadó hal, a legjobban a Indian Perch Bobler nevű 🙂 wobbleremre kapó, pár másodpercre megakasztott példány.

Úgy tűnik, ez ma a túlzások bejegyzése lesz. A sikerült lencsevégre kapnom – a címlapfotó kivetelével, ott nagyon jól viselkedett csukakoma – cselekvés se ment aznap olyan zökkenőmentesen…

Igaz, hogy az alábbi kép volt már, de akkor még névtelenül, úgy hogy most, Jani után szabadon: Indaian Perch Bobler

Végszóként. Bár a vereség után úgy éreztem, aznapra bőven elég volt a vízpartból, a csukákból, de főleg a bokorugró twisterekből, a délután mégis a vízparton talált, csukára vadászva, bokorugróval a kezemben…

 

 

 

Egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s