“sekély e kéj”

Bármilyen hihetetlenül hangzik, nagyon sokáig gondolkodtam a bejegyzés címén és szégyen nem szégyen a következő ötletek merültek fel bennem…

  1. a gagyi: “Vadorzók a sekélyben.”
  2. a latin: “Aquila non captat muscas.”
  3. ugyanez magyarra lerontva, a közhely: “A sas nem kapkod legyek után.”
  4. a többértelmű: “Sekélyes kalandok.”
  5. stb…

Tudom, hogy a fenti felsorolás egyáltalán nem poénos. Nem is annak szántam, csak egy kivetítésnek arról, hogy miképp születhetett volna meg bennem e bejegyzés. De nem született, szerencsére.

Helyette néhány hasznos észrevételt jegyeztem csak le, képaláírásoknak álcázva.

A támolygó a sekély vízben verhetetlen, feltéve, ha nem borítja a vízfeneket milliónyi falevél. Utóbbi esetre talán a “bokorugró-hármashorog” jelenthetne megoldást, amit bár még nem próbáltam, de a legendás Orcla árára gondolva, ez nagy hiba.

Szóval, a bokorugró csali nemcsak az akadós terepre való. A megfelelő irányba feltűzött csalit a citerahúr eltartja az iszaptól, így azt a fenék feletti néhány centiméteres sávban, vagyis a legtökéletesebb helyen vezethetjük.

No comment…

“… a legtökéletesebb helyen vezethetjük.”

Sajnos, mifelénk a bokorugró fehér twistert nem szeretik a balinok, nem úgy mint az őszi napsütésben napközben felmelegedő szélvizet, pontosabban az ott bandázó babahalarajokat. A 20-30 centis vízben portyázó rablóhalak nagyon óvatosak, szinte megközelíthetetlenek. Ezért messzire dobható csali kell, ami nem süllyed gyorsan, de legyen apró is, mert az ivadékokat kell utánoznia… na jó, ilyen csali nincs. Kompromisszumként tettem fel a fenti csalit, ami még a hasi horogtól való megfosztás után sem tudott alga-, hínár- vagy falevéldarabok nélkül partot érni.

 

Az amúgy sem túl erősen verető wobblert ezek a trutymódarabok “thrillesre” butították, a halaknak azonban ez cseppett sem zavarta, látványos tolóhullámok alól támadták trutyistól, mindenestől a csalit. Sajnos a kiscsukák tömeges jelenléte miatt fel kellett tennem egy drótelőkét is, aminek a hatalmas kapcsa végképp lenullázta  a kis wobbler mozgását. De a halaknak mégis ez kellett. Igaz, hogy a legtöbbjük nem akadt meg rendesen az apró horgon (köztük 2 balin is idő előtt búcsúzott el), de az utolsó hal mindenért kárpótolt. Nem tudom, hogyan tudott elrejtőzni a 20 centis vízben, de örülök neki, mert ilyen látványos, igazi “többet a levegőben a csuka, mint a vízben típusú” fárasztásban már rég volt részem.

Jó kis nap volt, de mint tudjuk gyarló és telhetetlen az ember, akaratlanul is eszébe jut, hogy milyen lehetne-e ez a kis víz, ha az előző bejegyzésem valóban csak mese lenne…

 

 

 

2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s