A budai villamos és a márciusi pontyok

Március van, szörnyű hónap. Minden rablóhalunkra tilalom, szerencse, hogy pontyozni is szeretek.

 

  1. Aki Budán lakik, bizonyára ismeri a 41-es villamost.
  2. Aki budai horgász, annak meg ildomos a viszonylat mentén található horgászati lehetőségekkel is tisztában lennie.

2011 márciusában én is eleget tettem a fent említett követelményeknek és meglátogattam az alábbi képről felismerhető, természetes átfolyással rendelkező, mesterséges, mini-tórendszert.

Hűvös, napsütéses, egyszóval csodálatos, kora tavaszi horgászatban lehetett részem. Hajnali 5 órakor 2 bot, 2 orsó és egy vödör társaságában szálltam fel a 41-es villamosra (első feltétel abszolválva). A korai időpontban összeverbuválódott „hunky tunky” utazóközönségből talán csak én lógtam ki egyedül, és még véletlenül sem a horgászfelszerelésem miatt… Elég legyen csak annyi, hogy 2000 forintos termo pulóverem és szakadt farmerom után tucatnyi szempár nézett epekedve, amint a közvetlenül a tóparton megálló sárga szerelvényről leszállva a halőrház felé vettem az irányt.

A horgászat beszámolója most sem fog hosszú sorokat megtölteni, egyrészt mert nem emlékszek már mindenre, másrészt egy pergető horgász számára semmi érdemleges nem történt. Röviden összefoglalva:

Az első három dobás 3 pontyot eredményezett (2. kritérium is kipipálva).  A harmadik, bő két kilós tükrös tarkón ragadása után a tógazda megszánt egy szákkal (13 potyka bánatára), egy sörpaddal, később egy hosszabb szákkal és egy pontymatraccal is.

A habot a tortára egy gyönyörű bodorka-pirosszányú hibrid, pár karikakeszeg és egy kis balin (csak jut egy kép a pergetés szerelmeseinek is) szolgáltatták.

Az estére feltámadó szél jéghideg levegőt hozott magával, elfújva a verőfényes tavaszi idillt. Ilyen ez a március, vágyott és szeszélyes, majdnem annyira mint az április, de közel sem annyira, mint a NŐK…

6 hozzászólás

  1. A csodás bodorkádhoz külön gratula, még akkor is, ha a pirosszárnyúval legfeljebb ismerősök, nem pedig közeli rokonok… 🙂
    A március pedig hogy lehet szörnyű, amikor a február után következik? 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s