Tavasz van.

Tavasz van. Kedvenc pergetőbotommal a kezemben a folyóparton állok, nem dobok. A hátam mögött kanyargó bicikliúton kacéran kerekező hajadonok vonják el figyelmem. A hirtelen jött meleg őket is kicsábította a természetbe. Lenge ruhájuk csábító lebegésében gyönyörködök, mikor hatalmas rablás töri át a finoman fodrozódó felszínt, nem dobok. Valami nincs rendjén, miért nem dobok?! Próbálok erőt venni magamon, átváltom a felkapókart, lendítenék, de a távolból furcsa zajt hallok. Egy közeledő morajlást, mely másodperceken belül fülsüketítő zúgássá erősödik. Vége. Vége az álmomnak fogom fel abban a pillanatban és kinyomom telefonon ébresztőóráját. Szívesebben választanám a szundi gombot, de a disznók éhesek…

Sokáig nehezteltem volna az Okosnak nevezett készülékemre, de a visszalépés funkciót ellátó gomb alá rejtett apró led zöld villogása kibékített bennünket. Egy sms és egy nem fogadott hívás volt a -5 foknak köszönhetően igencsak sietősre vett disznóetetés negyed órájának mérlege. Steve írt, késik. Joci hívott, induljak. Pontosabban én hívtam vissza Jocit, ha jól emlékszem, és a reggeli kótyagosságban nem csalt meg saját tudatom…

M0. Éppen a nagy zöld táblára kerülő zeneszerzőnk, Liszt Ferenc alkotásainak címét próbálom – zenei műveletlenségemnek hála – hiába felidézni, amikor megszólal egy oda nem illő dallam, az Android csengőhang. Pfff. Hihetetlen rendező az élet. Na jó, nem kezdek el filozofálgatni, mert Steve jobban szereti a humorosabbra vett beszámolókat, és mivel szeretnék még sügerezni a mólóján, úgy érzem, kedveznem kell egy kicsit neki is. Szóval akkor, csörög a kínai gyártmányú (ZTE- 2012 második negyedéves adatok alapján és a hírek szerint az ötödik legnagyobb Okostelefon gyártó a világon) érintőképernyős Okostelefonom. Joci keres. Kicsit rosszkor, mert mindentudó készülékem éppen nem létező GPS-emet helyettesítette, ráadásul pontosan 2,9 km-re voltam a helyes lehajtótól. A digitális mitfahrerem nélkül próbálok nem eltévedni az amúgy tök egyenes autópályán, mégis majdnem sikerül, miközben Joci a tűzoltóság utáni balost követő második jobbkanyarból nyíló utca jobb oldalán lévő gyógyszertár pontos megközelítését magyarázza. Megnyugtatom, hogy tudom, hová kell menni. Persze, hogy tudom, hiszen a gyors hívás után, Okostelefonom azonnal visszaáll GPS üzemmódba. Jó kis masina ez mosolygok magamban, de sose igyunk előre a medve bőrére! E remek mondást bizonyítva, az utolsó 200 méteren szeretett kis készülékem még meglep egy 5 perces, majd kilométeres lakótelepi szlalomozással. Végül megtalálom a gyógyszertárat és Steve-t, aki egyedül álldogál az út szélén. Joci felszaladt hadtápért és a fenyőfaárus sapkájáért…

M0. A kocsi teletankolva, Joci az anyósülésen laposüveggel a kezében, Steve a hatalmas japán limuzinom legelőkelőbb helyén, jobb hátul kuporog. Alig haladunk pár kilométert, mikor megcsörren Joci telefonja. Skill keresi…

Skill főhadiszállása, wobblerfaragó szentélye, garázsa, spájza, biciklitárolója. Irigylem azért a birodalomért, minden barkácsolónak kellene egy ilyen hely. Már 3-an telepakoltuk a kis kocsim, akarom mondani japán limuzinom, de sok jó kis helyen is elfér alapon Skill még begyömöszöli magát, mögém…

Úticél. Fogalmam sincs hány órakor (mondjuk 9:38-kor) állítom le a töltés tetején az autót. Gyorsan kipakolunk a hatalmas csomagtartóból, de nem kezdjük el egymás csaligyűjteményét nézegetni, nem állunk neki reggelizni (bár én harapok 2-t a szendvicsemből), felszereljük a botokat és nekiindulunk. Mindenkin látszik a peca hiánya, a halfogási vágy, a mehetnék.

4 pecás 2 stílus. Joci és én gumival kezdünk el dobálni, Steve és Skill apró wobblereket csatolnak fel. Skill saját gyártmányú wobblerével pecázik, koncentrál, látszik rajta, hogy nagyon érzi a csalit. Egy kabátos karikakeszeggel gyorsan bebizonyítja, hogy van hal a szakaszon.Én is előveszem kincses dobozom és elkezdek az erős sodrásba illő csali után kutatni. Kezembe akad a pesti domolykók halott rémének első klónja. Ahogy belekap a sodrás, a kis wobbler első remegéséből érezem, hogy ebben a wobblerben -Skill szavaival élve – benne van az X.

A többiekkel felváltva dobálunk az ígéretesebb beállókban, amikor rám jön a mehetnék. Na, nem az a fajta szapora ám, ami még a leglustább embereket is képes futásra késztetni, hanem az az ősi ösztönszerű valami, ami a legtöbb horgászt hajtja…

Balinokat fogok, egy kapást elrontok.

Úrrá lesz rajtam az éhség, visszaindulok a Többiek felé. Örömmel nyugtázom, hogy Stevenek és Skillnek is sikerült egy-egy szép példányt kapásra bírnia. Bár Skill bálintja, valószínűleg a nap legnagyobb hala lemaradt, de a szép süllő, amit ugyancsak becsapott, szerintem kellő vigaszt nyújt neki. Sajnos Joci csak egy kikövetésig jutott, de a revans lehetősége mindig adott.

Innentől felgyorsul a nap. Eszünk. Fázunk. Sétálunk. Dobálunk. Sétálunk. Dobálunk. Fázunk. Hazaindulunk. Fürdünk. Alszunk. Álmodunk.

Tél van.

Egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s