In Memoriam I. – Fehér Alóza

Volt egyszer egy wobblerem, az első hering (alóza) alakú csalim, ami legjobban a gyári Rapala SSR-hez hasonlítható. Nem szeretek másolni, de ez az egyik forma, mely a legtöbb gyártó kínálatában megtalálható. Nem véletlenül.

A wobblertestet még 2011 januárjában faragtam ki, két (nem teljesen iker) testvérével együtt. A festésüket nem kapkodtam el, valamikor júniusban kerülhettek sorra. Apropó festés, ezen a témán mindig sikerül hosszasan elidőznöm. Legtöbbször csak egy kis impulzus hiányzik a szín kiválasztásához, teszem azt valamelyik színnel, valaki szép halat fog, vagy, mint most, felcsillan egy újabb peca lehetősége, amihez alkalmazkodnia kell a wobblernek.

Éjszakai pergetésre invitált egyik cimborám, mondván szép jászokat, balinokat fogott az elmúlt napok szürkületi óráiban. Innentől adott volt, hogy wobblerem éjszakai színű lesz. Jó-jó ilyen szín nincs, tudom én is, de mindenki ismeri a klasszikus éjszakai színeket. Úgy gondolom, sikerült egy abszolút klasszikusat kiválasztottam. A műgyantázás után ugyan kicsit mattult a fluoreszkáló festékkel (ami az egyik legjobb alapozó festék) lefújt, már-már világítóan hófehér wobblertest, de még így is meg voltam elégedve az eredménnyel. Jöhetett a próba.

Nem bírtam estig várni, ezért még délután elindultam. Mire cimborám kiért, már túl voltam egy kiadós sügerezésen…

… és egy tucat csuka partra segítésén. Miután Jani is fogott pár csukát az általam felbolygatott pályán, elindultunk a kiszemelt éjszakai horgászhely felé. Félúton, még világosban sikerült elcsípnem egy sügeret egy 5 centis, ezüstös wobbleremmel, de erről a csaliról majd egy későbbi bejegyzésben…

Szürkülni kezdett. Horgászat közben még a leghosszabb, júniusi nappalok is túl hamar érnek véget, legalábbis a nappali horgászoknak számára.

Felcsatoltam legújabb wobblerem. Mozgása tökéletes volt. A rablások alapján néhány ragadozó biztosan van a horgászhelyünkön, többre meg nincs szükségünk – gondoltam magamban. Gyorsan elkezdtem szórni a hosszú kövezés előtt látott néhány balinrablást. A kis wobblerrel esélyem sem volt elérni őket, de a sötéttel úgyis közelebb jönnek… és majd akkor… – biztattam magam, amikor valami elkapta csalimat. Éreztem, hogy nem álmaim hala küzd a fonott zsinór másik végén, de az új, fehér wobblerremmel fogtam, és az első hal nagyon fontos, ugyanis innentől bízok 100%-ig a csalimban. A kis balin – mert az volt a tettes – megfogása után már sokkal nyugodtabban kémleltem a vizet. Rablásokat kerestem.

Sajnos még mindig csak a parttól távol loccsant fel egy-egy balin, jászkeszeg. Vártam, hogy sötétebb legyen és eljöjjön a fehér csali ideje, és észre sem vettem, hogy Jani halat akasztott. Na nem sokáig, mert a másfeles balin a meleg vízben jó nagy ramazurit csapott, főleg mivel  víz alá bújt, horog és wobbler-marasztaló akadók között kellett partra vezetni.

Most más tollával is ékeskedhetek, mert ez a balin az én kezeim között születő wobblerek egyikére éhezett meg.

Az alábbi, kicsit homályos képet pedig azért teszem közzé, mert a szerencsés kezű horgász válla fölött látható előbb említett akadó nagyon nagy jelentőséggel bírt az éjszaka során, ugyanis kizárólag a fölött tudtam kapásokat kicsikarni. 

A teljes sötétség beálltával egyre több spriccelést lehetett látni a kövezés ezen szakaszán. Akaratlanul is eszembe jutottak egyik híres szakírónk szavai, miszerint süllőre, éjszaka nem szabad egy helyen folyamatosan dobálni. Csak azért említettem meg ezt a mondatot, mert ezzel én is teljes mértékben egyet értek. Most is dobtam néhányat, majd figyeltem a vizet, megint dobtam, majd megint csak vártam. Az előbb említett akadó fölött folyamatosan hajtotta valami a kishalakat, ezért közelebb sétáltam. Nem kellett sokat várnom a kapásra, ami egy roppant agresszív ütés volt, közvetlenül a part mellett. Bevágásom akadt, és már az első mozdulatokból éreztem, hogy süllőt akasztottam. Halam sajnos még mielőtt felszínre húztam volna, egy ezüstös villanással (a fejlámpám halvány fényében) kereket oldott. Nem voltam túlságosan boldog, de újabb rablásra lettem figyelmes. Tőlem pár méterre a fárasztás (és fejlámpázás) helyén újra hajtotta valami a kishalakat. Elkapott a vadászösztön, a rablás mögé pöccintettem wobblerem. Alig tekertem néhányat, máris újabb éles ütésnek üthettem oda. Az előző hal ikertestvére volt a tettes. 

Csak egy képre volt időm, mert egy újabb rablás törte meg a nyugodt felszínt. Ezek az olcsó kompakt gépek teljesen „használhatatlanok” lesznek, ha eltűnik a nap. Szerencsére ez a (fenti) kép  jól sikerült, nem úgy mint a következő. Néhány perc múlva ugyanis újabb képet kellett csinálnom, egy újabb, vélhetően a kiszúrt rablásért felelős, „wobblerevő” ragadozóról. A kis süllőcske kifogása után végül elcsendesedett a hely, sőt az egész partszakasz. Néhol még loccsant egy két balin, és láttunk pár kisebb süllőhajtást is, de egy kiemelés előtt távozó apró süllőn kívül aznap már nem történt semmi említésre méltó esemény.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s